Sztárok

Hollywoodi sztárok ragyogják be Dubajt - Káprázatos kisfilm a világvárosról

A Dubaji Turisztikai Hivatal rövidfilmet készített, melyben hollywoodi színésznőkkel mutatják be a lenyűgöző világvárost.

Háromféleképpen fedezik fel Dubajt

A Dubaji Turisztikai Hivatal bejelentette izgalmas együttműködését a hollywoodi szupersztárokkal, Gwyneth Paltrow-val, Kate Hudsonnal és Zoe Saldanával. A projekt egy rövidfilmben bontakozik ki 'Egy sztori szárnyra kap' címmel, ahol a színésznők saját magukat játsszák, ahogy háromféleképpen is felfedezik Dubajt, tele inspirációval, felfedezővággyal és emberi kapcsolatokkal.Issam Kazim, a Dubaji Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója elmondta: "Az 'Egy sztori szárnyra kap' teljesen más, mint bármely film, hiszen a városunk meghatározó karakterét mutatja be. Egy olyan történet, mely megmutatja, az egyének hogyan fedezik fel Dubajt, hogyan kerülnek kapcsolatba vele. Mindegy, hogy ki vagy, illetve honnan jöttél, az utad velünk nem érhet véget - a felfedezéshez vezető út pedig egyenesen végtelen."

"Megtestesítik, hogy Dubaj mit is rejt magában"

Az Emmy és DGA nyertes rendező, Reed Morano, akit a magával ragadó, természetes és moziszerű stílusáról ismerünk, elkapta minden színésznő karakterét, illetve a köztük kialakult bensőséges kapcsolatot, miközben bemutatja Dubaj szépségét is. Morano az egyedi produkcióról a következőképp fogalmazott: "A film bemutatja, hogy mindenki eljöhet Dubajba, és megtalálhatja önmaga legjobb énjét. [Gwyneth, Kate, és Zoe] olyan erőteljes kiállással rendelkeznek, mellyel megtestesítik, hogy Dubaj mit is rejt magában - mind egyediek abban a tekintetben, hogy mást keresnek, de itt mindezt meg is találják."

Lapozz tovább, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...