Jean Harlow a 30-as évek ünnepelt színésznője volt, aki neves filmszerepei mellett férje rejtélyes halála miatt vált híressé. A 21 éves Harlow 1932-ben állt oltár elé második férjével, Hollywood egyik elismert producerével, Paul Bernnel, aki segített a fiatal lány karrierjének fellendítésében. A férfi korábban egy Dorothy Millette nevű nővel élt élettársi kapcsolatban New Yorkban, aki súlyos mentális problémákkal küzdött, egyszer pedig szanatóriumba került. Szakításuk után Bern egy darabig anyagilag támogatta őt, végül úgy döntött, a nyugati parton próbál szerencsét, ahol aztán új életet kezdett Harlow-val. Házasságuk egy idő után megromlott, melyben közrejátszott féltékenység és állítólagos bántalmazás is – egy alkalommal Harlow például zaklatottan kereste fel az ügynökét azzal a hírrel, hogy a férje megverte egy bottal –, a viharos kapcsolatuk végére azonban egy végzetes éjjel tett pontot. 1932. szeptember 5.-én a házaspár inasa a hálószobában talált rá Bern meztelen holttestére: mint kiderült, a férfi halálát egy pisztolyból leadott fejlövés okozta. A rendőrség a helyszínelés során talált egy búcsúlevelet, s az ügyet végül gyilkosságként zárták le, azonban mindezt bonyolította az a tény is, hogy a férfi halála előtti napokban Dorothy Millette Los Angelesbe utazott, hogy találkozzon volt kedvesével. A tragédia napján vett egy jegyet a Delta King hajóra, ami San Francisco és Sacramento között közlekedett, majd a vízbe vetette magát, holttestét csak két héttel később találták meg. Az évek során számos elmélet kelt szárnyra azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett pontosan azon a végzetes estén: egyes teóriák szerint Millette végzett bosszúból Bernnel, míg vannak, akik úgy gondolják, Harlow tette el láb alól a férjét. Bárhogy is történt, az igazságot már sosem tudjuk meg…
Fotó: Pinterest