Sztárok

Búcsúzik a Házasság első látásra, ez lesz helyette a TV2-n

Végre megtudták a rajongók, hogy mikor kell búcsúzniuk a Házasság első látásra jelenlegi évadjától.

Ez volt most a TV2 egyik legnézettebb műsora

A Házasság első látásra immár több évadot megért, és minden alkalommal újra és újra bebizonyítja, hogy a nézők kíváncsisága a párkapcsolati kísérletekre nem lankad.

A koncepció lényege ugyanaz volt, a résztvevők úgy mondták ki a boldogító igent, hogy előtte soha nem találkoztak egymással. A párokat szakértők állították össze pszichológiai, életviteli és személyiségbeli szempontok alapján.

Az idei évad különösen nagy figyelmet kapott, részben a szereplők karaktere, részben pedig a közösségi médiában zajló diskurzus miatt. A lényeg, hogy a nézők egyre kritikusabbak lettek a párosításokkal kapcsolatban. Többen úgy vélik, hogy a szakértők idén nem végeztek elég alapos munkát, vagy épp szándékosan választottak össze nehezen összeillő embereket, hogy fokozzák a drámai hatást.

A közönség reakciója nem maradt el: a közösségi oldalakon gúnyos megjegyzések jelentek meg, amelyek szerint a műsor címe inkább lehetne „Válás első látásra”. Ez a fricska nemcsak a párok gyors széthullására utal, hanem arra is, hogy a nézők egy része már nem kísérte olyan lelkesedéssel az eseményeket mint korábban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy gyors lapozás után megtudod, hogy mikor búcsúzik a Házasság első látásra!

Az évadzáró epizód mindig különleges

Nemcsak a párok sorsát mutatja be, hanem visszatekint az elmúlt hetek eseményeire, és lehetőséget ad a résztvevőknek arra, hogy reflektáljanak a saját útjukra.

A műsor utolsó része 2025. november 24-én kerül adásba, és várhatóan nagy figyelmet kap majd, hiszen ekkor derül ki, hogy mely párok maradnak együtt, és kik döntenek a különválás mellett. November 24-e amúgy nem péntekre, hanem hétfőre esik.

Ez is valószínűleg csúcsnézettséget fog hozni. A Port beszámolt róla, ahogy az első két évad, úgy a jelenlegi is tarol az idősávjában, a múlt heti legnézettebb adást majdnem 800 ezren követték figyelemmel, de a kereskedelmi célcsoportban, a 18 és 59 év közöttiek körében is veri a konkurens műsorokat.

Azonban mi következik a Házasság első látásra lezárása után? Kezdődik a csatorna vadonatúj ingatlanos műsora, a Lakásvadászok, de új évaddal érkezik a Kincsvadászok is.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...