A történet nyár elején kezdődött, amikor is elmentem a Sportkórházba egy térdvizsgálatra. Évek óta vannak jobb és rosszabb periódusaim, a lábam már nem a régi, de valami nem stimmelt ott belül sem, mert hamar elfáradtam és egyre kevésbé élveztem a teniszt vagy a golfozást. Tulajdonképpen meg sem lepődtem, amikor azt mondta az orvos, rám férne egy alapos kivizsgálás. S azzal a lendülettel elküldött a kardiológiára. Ott aztán kiderült, hogy a bal szívkamrám alig ötven százalékosan dolgozik. Szeptemberre kaptam időpontot, mert a beavatkozás, a műtét elkerülhetetlenné vált. Néhány éve már legyőztem a halálos kórt, valamelyest megedződtem abban a harcban, úgyhogy most jöhetett a következő csata az életemért… Nem vagyok az a szentimentális típus, de különleges pillanat volt, amikor a doktornő a nagyvizit végén megállt az ágyamnál, majd azt mondta: Havas úr, ön most újjászületett – mondta a Blikknek Havas, akit a Haller utcai kardiológiai intézetben láttak el.
Fotó: Facebook