Sztárok

A Nemzet Színészének megrázó vallomása: "Színpadra utoljára most léptem föl"

"Lesz még színészi működésem, de már nem színpadon"

Haumann most az RTL Klub Fókusz című műsorában beszélt visszavonulásáról. A Nemzet Színésze azért került ismét a figyelem középpontjába, mert a Madách Színház legendás musicaljének, az 1983 óta a repertoáron tartott, megismételhetetlen sikerű Macskáknak az 1500. jubileumi előadásában ő is felbukkant, hogy újra eljátssza Tus szerepét. Haumann egyébként a hajdani premiertől az 1500. alkalomig végigkísérte a darab életét.

"Van egy olyan érzésem, hogy színpadra utoljára most léptem föl. Lesz még színészi működésem, de már nem színpadon. Ezt a részét a szakmámnak befejeztem" - nyilatkozta a Fókusznak a legendás színész.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen műfajban találkozhatunk még Haumannal, hiszen a színházi világon kívül nemigen láthattuk az utóbbi időben. Mostanában kevesebbet filmezett, és inkább a televízióban tűnt fel (például az Apatigris című vígjátéksorozatban), a szinkrontól pedig már hosszú évek óta visszavonult. Pedig Louis de Funes és a Hupikék törpikék Hókuszpókjának megszólaltatójaként annak idején óriási sikere volt. A filmvásznon is számos jelentős alakítás fűződött a nevéhez, az Eldorádótól az Indul a bakterházig, a III. Richárdtól a Szürkületig, az Egészséges erotikától a Szépek és bolondokig. Nagyszerű színházi szerepeinek száma a végtelenhez közelít: a már említett Macskák mellett a Szókrarész védőbeszédében és megannyi Shakespeare-darabban brillírozott, de volt Harpagon Moliére A fösvényében, Albin az Őrült nők ketrecében vagy épp Volpone Ben Johnson darabjában.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Egy héttel ezelőtt a 85 éves Mécs Károly is bejelentette, hogy visszavonul a színészettől.

Bejelentette visszavonulását Baji Balázs Európa-bajnoki ezüst- és világbajnoki bronzérmes gátfutó.

Leadfotó: facebook.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.
Sztárok
Lamine Yamal a 2026-os labdarúgó-világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettje és legfényesebb csillaga, aki a pályán kívül is boldog időszakot él át. A fiatal futballsztár szívét ugyanis egy...
Egészség
A séta még mindig az egyik legegészségesebb dolog, amit a diétába is be lehet illeszteni.