Sztárok

Hat év után új albummal tér vissza a sikeres magyar együttes

Vadonatúj albummal jelentkezik a Zagar. A hazai elektronikus színtér nemzetközileg is ismert formációja hat év után Light Leaks című anyagával tér vissza, amelyet április 13-án mutatnak be a fővárosi Millenáris Teátrumban.

"Valóban soknak tűnik a hat év a két lemez között, de azért 2007 óta is több minden történt velünk. A turnék mellett filmzenéket készítettünk, illetve a Cannot Walk Fly Instead című albumunk megjelent külföldön is, arról három kislemezt is kihozott a német Mole Listening Pearls kiadó, emellett számos nemzetközi válogatásra kerültek fel számaink" - idézte fel Zságer Balázs, a zenekar alapítója, billentyűs-zeneszerzője az MTI-nek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Zagar 2001-ben a Yonderboi Quintet három tagjából (Zságer mellett a szkreccselő Dj Bootsie és Kovács Andor gitáros) alakult, hozzájuk csatlakozott Lázár Tibor dobos, később Zságer öccse, Zságer-Varga Ákos basszusgitáros. 2010-ben Kovács távozott, helyette a Puzzle-ból és a We Are Rockstarsból ismert Ligeti György énekes-gitáros állandó taggá vált.

"Andor távozásától függetlenül vissza akartam térni egy elektronikusabb, szintisebb hangzáshoz, inkább első lemezünk, a Local Broadcast megszólalásához. Egyetértek azzal, hogy a Light Leaks kicsit stíluskavalkád lett, hiszen vannak rajta dubos, reggae-s, funkos, chillout-os dolgok is, ez a sokaság egyfajta lenyomata az elmúlt öt évben átélt zenei korszakaimnak" - mondta a zenekarvezető.

Megjegyezte, hogy Ligetivel a Zagarnak végre klasszikus frontembere lett, ami akkor is lényeges, ha a dalok felét most is maga énekelte fel. "Ebben a felállásban a koncerteken jobban tudok a zenére koncentrálni, a közönséggel inkább Gyuri kommunikál".

Zságer Balázs kiemelte, hogy a szövegek ezúttal szervesebben összefüggnek egymással, sokkal inkább koncept-album jellege lett az anyagnak, amelynek a középpontjában egy kisgyerek fantáziavilága áll. Hozzátette: a lemez időutazás a saját gyerekkorunkba, amikor még úgy éreztük, hogy minden megtörténhet velünk. A sci-fi hangulatot a számok éteri hangzása is erősíti.

A sejtelmes világ angol szövegeit - ahogy már eddig is - a zenekart régóta ismerő Hutvágner Szofi írta, Zságer Balázs útmutatásai alapján. "Előre megadtam neki a címeket és a kulcsszavakat, ami eltért a korábbi együttműködési módszerünktől".

Oldalak

Sztárok
Egészség
A víz szerepe pótolhatatlan, és bár más italok is hozzájárulhatnak a folyadékbevitelhez, egyik sem képes olyan gyorsan és hatékonyan támogatni a szervezet működését.
Home&Design
A melegben való elalvás mindig nehéz, de számos módszer létezik, amellyel javíthatjuk a helyzetet, és a japánok már erre is gondoltak.
Fashion&Beauty
Ha van hajtrend, ami tökéletesen visszaadja a nyár laza, effortless hangulatát, akkor az kétségkívül a messy bangs. A kissé kócos, természetes hatású frufru most mindenhol feltűnik: a vörös szőnyegen...
Sztárok
Haliey Bieber mindig tudja, hogyan váljon közbeszéd tárgyává: most legújabb bikinis fotóiért vannak oda a rajongók, melyeken ő maga valami egészen elképesztően néz ki.
Lifestyle
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
Sztárok
Az új Horrorra akadva most nagyon pörög az interneten, és magyar szinkronnal is feltették.