Ezt kiabálta Károly, mikor Harry megszületett – Diana nem akart hinni a fülének

Diana félt, hogy csalódást okoz

A nyolcvanas években a brit királyi család élete a külvilág számára mesébe illőnek tűnt: a fiatal Diana hercegné, aki tündöklő bájával és emberségével az egész világ szívét meghódította, 1982-ben életet adott első fiának, Vilmosnak. A kis trónörökös érkezése hatalmas ünnep volt: az alattvalók a nemzet leendő uralkodóját köszönthették benne, aki így az első pillanattól kezdve biztosította a monarchia jövőjét. Két évvel később megszületett a második fiú, Harry, a család boldogságának azonban – legalábbis egyes források szerint – árnyékot vetett az akkor még walesi hercegi címet viselő Károly reakciója. Diana bizalmas vallomásai alapján férje titokban egy kislányra vágyott, hogy teljessé tegye a családi képet: egy fiú és egy lány, azaz a tökéletes páros. Amikor azonban kiderült, hogy a baba fiú lesz, a néhai hercegné állítólag nem árulta el Károlynak azonnal, attól tartva, hogy csalódást okoz neki. Az akkori trónörököst azonban még így sem kerülte el a kiábrándulás, ennek pedig hangot is adott – méghozzá egy nem túl pozitív megjegyzést is fűzött hozzá, ami nem meglepő módon nem érintette kellemesen a hitvesét.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz tovább!

Oldalak

Lifestyle
Egy krémes tejtermék most a sláger a világ egyre több országában, nem véletlenül: ez a termék nemcsak a fogyásban segíthet, de lágy állaga és sokoldalú felhasználhatósága miatt is népszerű.
Sztárok
Hamarosan teljesen új fejezet kezdődik György herceg életében: szeptembertől Nagy-Britannia egyik legismertebb és legpatinásabb bentlakásos iskolájában folytatja tanulmányait. Az Eton College falai...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy a megbocsátás kizárólag a másik félről szól, pedig valójában saját lelki egyensúlyunkra is óriási hatással lehet; hogy mi áll ennek a hátterében, az cikkünkből kiderül!
Lifestyle
A Szűz júliusban olyan rejtett kiadásokra vagy pénzügyi szokásokra figyelhet fel, amelyek eddig észrevétlenül csökkentették a tartalékait - íme, júliusi előrejelzésünk karrier fronton.
Utazás
A nyári hőség nemcsak az embereket, hanem az autókat is próbára teszi, de másképp is kell tankolni?
Sztárok
48. életévébe lépett Nicole Scherzinger! A Pussycat Dolls énekesnője nemrég paradicsomi környezetben ünnepelte születésnapját, melynek apropóján lenyűgöző fürdőruhás fotókat is megosztott a...