Nem Meghan Markle az egyetlen: ezért a nőért rajong feleségén kívül Harry herceg

Természetesen hűtlenségről vagy megcsalásról szó sincs, az azonban tény, hogy Harry szívében Meghanon és kislányukon, Lilibeten kívül egy másik nő is hatalmas részt foglal el.
Rajongásig szereti ezt a nőt, akitől minden szeretetet megkap
Harry nőkkel és a nőkhöz való viszonya igencsak érdekesen alakult az évek során: első „kapcsolata” természetesen édesanyjával volt a gyengébbik nem képviselői közül, akivel rendkívül szoros viszonyt ápolt, ám túl korán, idő előtt elveszítette őt. Ott volt aztán persze a néhai Erzsébet királynő is, aki Harry nagymamájaként mindig megbocsátott a hibát-hibára halmozó hercegnek, mint uralkodó azonban próbálta neki folyamatosan megmutatni a helyes utat. Harrynek időközben akadtak komoly és kevésbé komoly kapcsolatai is fiatal évei alatt, amelyek mind hatással voltak rá és formálták őt, ahogy egyébként Kamilla és Katalin hercegné is – utóbbival hihetetlenül jó barátok voltak, míg nem jött a képbe Meghan Markle, akit a herceg végül feleségül is vett. Házasságukkal aztán Harry szép lassan elhidegült a saját családjától, és elzárkózott az egykor imádott, fontos emberektől, ma pedig már jórészt senkije sincs két gyermekén és Meghanon kívül, akire számíthat. Vagy mégis? Nos, a pletykák szerint van még egy nő a herceg életében, akit a rajongásig szeret, és akihez az elmúlt években rendkívül közel került Harry. Galériánkban olvashatod a részleteket!
2018-as, Harryvel való esküvője után Meghan egy kéréssel fordult Erzsébethez, a néhai uralkodó azonban nem valósította meg a hercegné álmát.































