Harry piszkosul megharagudott Meghanra: a hercegnek nem fért a fejébe, hogy tehette ezt a felesége

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Megalázónak érezte

A szóban forgó jelenetben Meghan játékosan, sőt kissé színpadiasan és eltúlozva utánozta el, ahogyan meghajolt a királynőnek: a kamera előtt, férje mellett ülve szélesen tárta karjait, mélyen bólintott, mintha gúnyosan játszaná el a pillanatot. Bár a közönség számára viccesnek tűnhetett, a bennfentesek szerint Harry arckifejezése egyből elárulta valódi érzéseit: szégyent, dühöt és megalázottságot – egy közeli forrás szerint a herceget majd’ szétvetette a düh hónapokán át a jelenet királynő iránti tiszteletet. Látszott rajta, hogy mérges: a kipirult orca, a megfeszült állkapocs mind erre utalt. Utálta, hogy Meghan egy ennyire bensőséges szokást így állított be” – fogalmazott az illető. Egy másik bennfentes hozzátette: „Harry számára a királynő előtti tiszteletadás sosem volt nevetség tárgya. Meghan kamerák előtt parodizálta a pillanatot, és ez számára mélységesen kényelmetlen volt. A harag és a lelki feszültség, amit emiatt érzett, hónapokig kísérte őt” – derült ki az elmondottakból. A jelenetben egyébként a Briliáns elmék hajdani sztárja maga is elismerte, hogy nem volt felkészülve: csak percekkel a találkozás előtt tudta meg, hogy a királynővel fog kezet szorítani. Harry így emlékezett vissza: „A nagymamám volt az első magas rangú családtag, akivel Meghan találkozott. Fogalma sem volt, mit jelent mindez. Ez igazi sokkhatás volt számára.”

Lapozz tovább!

Oldalak

Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.