Harry piszkosul megharagudott Meghanra: a hercegnek nem fért a fejébe, hogy tehette ezt a felesége

Harry herceg minden esetben kiállt Meghan Markle mellett, ám volt egy eset, amit már ő sem tudott elnézni a feleségének.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Kiteregették a szennyest

Meghan Markle számos alkalommal kavart vihart a brit uralkodó család körül, a legnagyobb port pedig talán azzal verte fel, amikor Harryvel együtt kiváltak a királyi kötelezettségek alól, és „Megxitként” emlegetett lépésükkel hátat fordítottak a monarchiának. Botrányt szült az is, amikor az Oprah Winfrey-nek adott interjúban rasszista megjegyzésekről és lelki bántalmazásról beszélt, amelyek állítása szerint a palotán belül érték. Aztán jött a Netflix komoly visszhangot váltó, 2022-ben bemutatott Harry & Meghan című dokumentumfilm-sorozata, amelyben volt egy pillanat, amely máig beszédtémát ad a világnak. A hatrészes széria számos titkot és belső részletet tárt fel a monarchia kulisszái mögül, ám egyetlen jelenet pikk-pakk előhozta a sussexi herceg robbanékony reakcióját. A második epizódban a jelenleg 44 éves egykori színésznő felidézte, milyen volt először találkozni II. Erzsébet királynővel még 2016-ban, röviddel azután, hogy randizni kezdett Harryvel. A hercegné arról beszélt, milyen hirtelen és váratlanul derült ki számára, hogy életében először fogja látni Őfelségét – és ő maga egyáltalán nem volt felkészülve az illemszabályokra.

Lapozz tovább!

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!