Gyülekeznek a fekete felhők: itt a vége? Harry miatt végleg összeomolhat a királyi család, nagyobb lehet a baj, mint hittük

Ez lenne a visszavágás?
Joy úgy gondolja, Harry tönkreteheti könyvével az egész családot, valamint annak minden tagjának jó hírnevét, ami a herceg részéről egyfajta édes bosszú lenne, tekintve hogyan bántak vele és feleségével. A könyv tehát az asztrológus szerint drámai hatással lesz majd a családra, ez pedig a november 8-ai holdfogyatkozásnak is köszönhető: „A holdfogyatkozás Harrynek kedvezett, már ami a könyvét és a herceg céljait illeti. Vilmos öccse ugyanis úgy érzi, joga van az emberek elé tárni legbensőbb érzelmeit és kiönteni a szívét, hogy végre letegye a terheket, amiket egész életében magával cipelt, így hosszú idő után kiürítheti a lelkét és az elméjét. Gyerekként ezt nem tudta megtenni, hiszen mindig rá volt kényszerítve arra, hogy csendben maradjon. Ez a könyv valóságos szabadságot hoz majd neki, végre felszabadultnak érezheti magát, és kimondhatja, amit valójában gondol. Persze tudja, hogy ennek lehetnek következményei, most viszont elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy ezekkel, illetve a múltjával és az összes fájdalmával szembenézzen” – fejtette ki gondolatait Yascone. A szakértő hozzátette, Harrynek Diana halála miatt is szüksége van a kitárulkozásra, hiszen sosem tudta igazán feldolgozni anyja halálát, mivel gyerekként nem gyászolhatta meg rendesen a hercegnét a nyilvánosság előtt, lévén hogy ezt nem engedélyezték neki. Yascone szerint ez a folyamat tehát most kezdődik el nála, és valamilyen szinten a herceg úgy érezheti, utólag állást foglal anyja mellett, akit gyerekként nem tudott még megvédeni. És hogy mi lesz a könyv megjelenése után Vilmos és Harry kapcsolatával? Nos, Joy úgy véli, a testvérek akár el is simíthatnák problémáikat a szeretet ünnepének közeledtével, a trónörökös azonban nem fog megbocsátani öccsének, mert úgy gondolja, Harry egyetlen célja a könyvvel az, hogy elpusztítsa a családot.
Harry könyve az eddig remélteknél is jobban alááshatja majd a brit királyi család hírnevét, sőt mi több, a szakértők szerint olyan károkat okozhat a famíliában, hogy a béke a memoár megjelenése után szinte lehetetlenné válik majd a felek között.


























