Harry barátai kibeszélték a háta mögött Meghant, brutális, milyen szavakkal illették a hercegnét

Noha Harry az első pillanattól kezdve fülig szerelmes Meghan Markle-be, a herceg barátai sosem tudták igazán elfogadni a hercegnét – sőt, mint ahogyan az most kiderült, igencsak rosszalló véleményt fogalmaztak meg róla.
Nem mindenki szimpatizál vele
Amikor Harry herceg és Meghan Markle 2020-ban meghozták a sorsfordító döntést, miszerint hátat fordítanak a brit királyi család hagyományos kereteinek, az egész világ lélegzet-visszafojtva figyelte őket, hiszen nem pusztán arról volt szó, hogy egy hercegi pár kilépett a fényűző életből, hanem két ember úgy érezte, hogy saját boldogságuk és szabadságuk fontosabb, mint a kötelező udvari protokoll. A brit monarchiában mindig is szigorú szabályok és évszázados szokások határozták meg az életet – ám az egykori színésznő, aki szívből jövő őszinteségével és szókimondó természetével érkezett, nem tudta, miféle keretrendszer működik a palotán belül, és nem is akarta teljesen alárendelni magát ennek a világnak. De persze, a végső lépés, amelyet a sajtó találóan „Megxit”-nek nevezett el, nem volt mentes a botrányoktól és a kritikáktól: sokan érezték úgy, hogy a herceg elárulta a családját, mások viszont tisztelték bátorságát, amiért kiállt felesége és saját lelki békéje mellett. A pár a kaliforniai Montecitóban telepedett le, ahol teljesen új életet kezdtek: saját otthont, saját projekteket és saját karriert építettek maguknak, és azóta is szoros kapcsolatban állnak a jótékonysági ügyekkel, interjúkat adnak, dokumentumfilmekkel rukkolnak elő, emellett újra és újra hangot adnak annak, mennyire fontos számukra az önállóság, illetve az, hogy a maguk szabályai szerint írhatják a jövőjüket. Azonban mint kiderült, a Briliáns elmék hajdani sztárjáról nem csupán a nép, valamint az előkelő rokonság van rossz véleménnyel, hanem maguk Harry barátai is, akik nem túl pozitív véleménnyel illették a sussexi hercegnét.





























