Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata: legendás művészek csatlakoztak az illusztris névsorhoz

A Halhatatlanok Társulatát Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozta létre 1996-ban, majd a 2020-as évek hajnalán az ATV élesztette újjá a patinás hagyományt.
Ők váltak halhatatlanokká az utóbbi években
A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió hajdani kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió című kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban, méghozzá egy portrésorozat ötlete nyomán. A társulat Örökös Tagjait mindig a nagyközönség választja meg azon jeles előadóművészek közül, akik tehetségükkel, a fontos társadalmi ügyek melletti kiállásukkal, illetve a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és Magyarországért.
A Halhatatlanok Társulata Örökös Tagja elismerésben részesülő művészekkel sétáló cipőtalp-lenyomat is készül, amelyet Budapesten, a Nagymező utca Operettszínház előtti kiszélesített, parkosított, utcabútorokkal berendezett részén, a Halhatatlanok sétányán helyeznek el.
Mivel a nagyközönség értékítéletét tükrözi, az Örökös Tagság elnyerése még a sikerhez legjobban hozzászokott művészek számára is óriási megtiszteltetésnek számít - emlékeztet rá a Wikipédia szócikke.
Korábban volt néhány olyan esztendő (2000, 2001, 2002, 2011, 2012, 2016, 2017, 2019), amikor a díjat nem osztották ki. Fél évtizeddel ezelőtt az ATV élesztette újjá a veretes hagyományt: a tévécsatorna a szavazást és a díjátadó teljes körű lebonyolítását is magára vállalta - idézi az Index.hu cikke.
Az elmúlt években olyan nagybecsű magyar művészek csatlakozhattak a Halhatatlanok Társulatához, mint Benedek Miklós, Esztergályos Cecília, Koltai Róbert, Hernádi Judit, Szacsvay László, Miklósa Erika, Kolonits Mária, Bozsik Yvette, Pásztor Erzsi, Vándor Éva, Alföldi Róbert, Dunai Tamás, Piros Ildikó, Csuja Imre, Für Anikó, Pitti Katalin, László Zsolt, Szirtes Ági, Gulyás Dénes vagy Csarnóy Katalin.





















