Európa utolsó nagy esküvője volt a királyi pár menyegzője: a házasság csupán 11 évig tartott, szerelmüknek a halál vetett véget

Császári és királyi vendégek
Az esküvőn számos európai uralkodó, köztük III. Frigyes Ágost szász király, Ferenc Ferdinánd és felesége, valamint a Habsburg, Párma, Bragança, spanyol Bourbon, Orléans, Liechtenstein, Szász‑Koburg, Wittelsbach, Württemberg család tagjai és számos hercegi, grófi család leszármazottai voltak jelen. A magyar vendégek díszmagyar ruhában jelentek meg az eseményen. Az esküvő legjobban várt vendége maga a császár, Ferenc József volt. Az udvari különvonattal érkező uralkodót hatalmas ovációval köszöntötték, a kastélyban 30 év után újra megnyitották az úgynevezett „császárkaput”.
Az ünnepi vacsorán a tízfogásos ínyencségek között szárnyasokból (csirkéből, fácánból) készült ételek szerepeltek, emellett borjúgerinc, lazac, pisztráng, articsóka és sajttorták, gyümölcsök kerültek az asztalra különböző ízes mártások kíséretében. A vacsora után az ifjú pár azonnal táviratot küldött a pápának, melyben megköszönték a szentatya áldását és nászajándékát, majd Ferenc József távozása után nem sokkal ők is autóba szálltak, és Reichenauba, a Wartholz-kastélyba utaztak, ahol a nászútjukat töltötték néhány napig. Károlynak és Zitának nyolc gyermeke született. Példás házasságuk és egymáshoz való odaadó szeretetük kitartott a nehéz idők és a száműzetés idején is, egészen Károly haláláig. Zita ezt követően fél évszázadon keresztül gyászruhát öltve nevelte gyermekeiket és őrizte férje emlékét. További érdekességek olvashatók IV. Károly király és Zita királyné esküvőjéről a Habsburg Ottó Alapítvány honlapján. Az esküvőn készült archív felvételek itt érhetők el
Újságíró, televíziós műsorvezető, inspirátor – utóbbival saját magát definiálja. D. Tóth Kriszta Szily Nórával beszélgetett gyászról, újrakezdésről, és talán legfontosabbként a reményről.


























