Györgyi Anna: „ Ha nem sértek meg senkit, bárkiből lehet színész”

Györgyi Anna évtizedek óta a hazai színjátszás és filmszakma meghatározó alakja, hamarosan pedig a Magyar menyegző című zenés-táncos filmben is látható lesz – ennek apropóján beszélgettünk vele a napokban, de sok más izgalmas téma is felmerült az interjú során.

Így látja a szakmája helyzetét

A hazai filmipar eddig nem készített olyan játékfilmet, amely méltó módon bemutatná a magyar néptánc és népzene páratlan kulturális jelentőségét. Ezt az űrt igyekszik betölteni a Magyar menyegző című film, amelynek célja, hogy játékfilmes formában adjon méltó képet e hagyományokon alapuló művészeti örökségről, amely alapvető szerepet játszik a magyar nemzeti öntudat formálásában. A várhatóan jövő év elején mozikba kerülő produkció főszerepeiben Törőcsik Franciska, Kövesi Zsombor és Kovács Tamás látható – akivel többek között arról beszélgettünk, miért választotta a foci helyett a művészi pályát, illetve szintén színész édesapja, Kovács Frigyes figyelemmel kíséri-e a munkáit –, de az alkotás részese Györgyi Anna Jászai Mari-díjas színésznő is. A kalotaszegi népviseletbe öltözött művésszel a filmes munkálatok látogatásán arról beszélgettünk, hogyan látja a korosztályába tartozó színésznők lehetőségeit ma Magyarországon, emellett kérdeztük arról is, miért más egy mostani fiatal tehetség helyzete, mint amikor ő volt pályakezdő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„Ha nem sértek meg senkit, bárkiből lehet színész. Ha van egy izgalmas arc, akkor legyen ő a filmünk főszereplője. Idézőjelben termelik a fiatal színészeket. Pályára kerülnek rengetegen, nem bírja el ezt a szakma” – fogalmazott többek között.

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Leadfotó: Femcafe

Oldalak

Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!