Különleges dolog köti össze Diana hercegnét és György herceget: ezt örökölte nagyanyjától Vilmos legidősebb fia

A tánc szerelmesei

György már most egy mini szívtipró, pár év múlva minden bizonnyal a nők a lábai előtt hevernek majd – a hercegben azonban sokkal több rejlik, mint azt elsőre gondolnánk. Nem csupán remek tanuló, de tehetséges is, méghozzá a táncban. Tudniillik György a St. Thomas Battersea nevű magániskolában tanul, ahol a balettórák kötelezőek minden diák számára, így a csibészes mosolyú trónörökösnek is, aki Vilmos szerint imád táncolni, csakúgy, mint Diana, aki síbalesete előtt táncosnőnek készült. „Anyám mindig is táncolt, egyszerűen imádta a mozgás ezen fajtáját” – árulta el Vilmos, aki biztatja fiát, hogy György azt csinálja, amiben igazán jónak érzi magát. „Mindig azt mondom neki, hogy csinálja nyugodtan azt, amit szeret, amihez van affinitása és tehetsége. Nem erőltetünk rá semmit, és nem szeretnénk azt sem, hogy befolyásolja őt bárki bármiben” – vallotta be György édesapja, aki saját bevallása szerint nem örökölte anyja tehetségét: nincs ritmusérzéke, így a tánc sem tartozik az erősségei közé. „Alig várjuk, hogy egy nap a színpadon lássuk Györgyöt” – tette hozzá a büszke édesapa.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Dombóvári Vanda régen állt utoljára kamerák elé, most viszont Palik László YouTube-csatornájának közkedvelt műsorában tett említést arról, mi történt vele, mióta nem láthatta a közönség. Az RTL Klub egykori műsorvezetője vetéléseiről is őszintén beszélt.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.