Sztárok

Gyermeket vár a Barátok közt sztárja?

Balogh Edina alig fél éve mondta ki a boldogító igent kollégájának, Som Krisztiánnak, akivel úgy tűnik már a babaprojekten is túl vannak. A gyönyörű színésznő ugyanis nemrég arra kérte a sorozat producerét, Kalamár Tamást, hogy írja ki őt a műsorból.

Balogh Edina és párja számára a Barátok Közt igazi sikereket hozott és nem csak pénzügyi értelemben, hanem a magánéletükben is. Som Krisztián zeneszerzőként, Edina pedig Nádor Kinga szerepében tűnt fel a sorozatban, így a pár tulajdonképpen már hét éve ismeri egymást, de csak egy éve jöttek össze, aminek eredményeképp májusban úgy döntöttek, összekötik az életüket.

A lánykérés filmbe illő volt, Krisztián ugyanis ott kérte meg a lány kezét, ahol az első csók is elcsattant közöttük. „Rögtön igent mondtam. Sokan talán azt gondolják, gyors ez az egész, hiszen csak pár hónapja járunk együtt, de azt gondolom, hogy a hétéves ismertség, amely köztünk van, ennél sokkal többet jelent” – nyilatkozta korábban Edina a Blikknek.

A tündérmese azonban itt még nem ért véget, a napokban robbant a hír, Balogh Edina gyermeket vár. Bár a színésznő nem erősítette meg a várandósságát, azt azért elmondta, a sorozatból való kilépése a saját döntése volt. „Annyit elárulok, én magam kértem meg a producert arra, hogy írja ki Kinga szerepét a sorozatból” – mondta röviden a Blikknek. A lap értesülései szerint azonban a holnap megjelenő hot! magazinban Edina bővebben is mesél a babavárásról.

Senkinek sem kell azonban megijednie, Nádor Kinga ugyanis nem egyik napról a másikra tűnik el a Mátyás Király térről. „Balogh Edina valóban távozik a sorozatból, de tavaszig még láthatják a nézők” – erősítette meg a hírt a sorozat producere, Kalamár Tamás, aki a színésznő döntésének okáról szintén nem kívánt nyilatkozni.

Kép: baratok.hu

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...