Gubás Gabi: Ez a szerep segített feldolgozni édesapám elvesztését
Hamarosan a Magyar Hospice Mozgalom úttörőjének, Polcz Alaine bőrébe bújik önálló estjén a népszerű színésznő.
Az elengedés tudománya
Akik ismerik, tisztelik és nagy szeretettel ejtik ki a nevét, akik pedig még nem hallottak róla, a Thália Színház darabja után biztos megjegyzik őt. Dr. Polcz Alaine magyar pszichológus, írónő, a tanatológia magyarországi úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom, majd alapítvány életre hívója volt, akit a közvélemény úgy ismert meg az ötvenes években, mint Mészöly Miklós Kossuth-díjas magyar író felesége. A halál és gyász kutatása életének egyik fő törekvése volt: a második világháborúban sok sérült, halott embert látott, későbbi életében pedig ő maga is a klinikai halál állapotába került. Borzalmas szenvedéseken ment keresztül szovjet katonák folyamatos, csoportos erőszaktétele, kínzása és a nélkülözés miatt, ráadásul férje is elhagyta.
Soha nem adta fel
A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, de nem tört meg, hanem egy nemesebb utat választott: azoknak segített, akiken valójában már senki nem tudott, a haldoklóknak. Bár a sors nem szánt neki problémamentes életet, helytállásával és pozitív szemléletmódjával számos embert inspirált. Közöttük B. Török Fruzsina írót és dramaturgot, aki színpadi műben mutatja meg a sokszor mostoha, de mégis boldog életet, amelyet a pszichológus élt. A főszerepre pedig nem mást választott, mint a közkedvelt színésznőt, Gubás Gabit.
Egy önálló est mindig nagy felelősség, hiszen az ember egyes egyedül van a színpadon. A Teljes lényeddel ráadásul egy nagyon szenzitív, szomorú témát dolgoz fel. Hogy fogadtad, amikor megkerestek, hogy te alakítsd Polcz Alaine-t?
Mindig kihívás egy magánest. Bár van egy másfél órás zenei produkció, a Gubás Gabi Quartet, ahol élőben énekelek és szavalok, de abban is vannak zenésztársaim, akik kísérnek a színpadon. Ez a darab, ami november 30-án debütál a Thála Színházban, szintén tartalmaz zenés részeket, de nem élő zenekar játssza az aláfestést, így valóban teljesen egyedül vagyok. Rendkívül érdekes és gyönyörű az anyag, amin dolgozunk. Ez egy áttekintés Polcz Alain életéről, ami egészen a haláláig tart. Abban különbözik a róla készült más színpadi művektől, hogy ennek nem az Asszony a fronton című műve adta az alapot, hanem egy teljesen új, átfogó, önéletrajzi darab született. Számomra ez most Isten ajándéka. Ahogy próbáljuk a darabot, mindig rácsodálkozunk az íróval, B. Török Fruzsinával, hogy mennyi párhuzam van az ő élettörténetében és az én saját életemben. Én magam is azt gondolom, hogy az élet gyönyörű szép. Egészen más, ha ezt én, mint Gubás Gabi jelentem ki, mert az emberek azt gondolják, könnyű neked, de ha Polcz Alaine életét megismerve az ő szájából halljuk, amint ezt mondja, akkor talán tényleg elhihetjük, hogy ez így van.
Mi volt az ő receptje, hogy a borzalmak ellenére is meglátta mindenben a szépet?
Kár, hogy ezt az iskolában nem tanítják. Ezt el kell lesni, meg kell figyelni a körülöttünk élőket, hogyan birkóznak meg a fájdalmaikkal, nehézségeikkel, vagy olyan példaképeket kell keresni, mint amilyen ő volt. Mindvégig azt a nagyon egyszerű igazságot követte, hogy a pohár félig tele van, nem pedig félig üres. Arra koncentrált, ami az életében megvan és örömmel töltheti el és nem arra, amit hiányként él meg és elszomorítja. Nagyon nagy visszacsatolás ez számomra, hogy bár eddig ösztönösen éltem így az életemet, jó útnak bizonyul. Polcz Alaine egy egyszerű, törékeny erdélyi lány volt, aki a lelkében mégis nagyon erős volt, ezért is választottuk a darab plakátjaként azt a kis zöld hajtást, ami áttöri a betont. A törékeny kis élet, ami a kilátástalannak tűnő körülményei ellenére is élni akar és fejlődni. Ezt szeretnénk elmondani ezzel a történettel a közönségnek.
Nem kérdés, hogy mennyire fontos ez az üzenet. Kinek az ötlete volt színpadra vinni és miért pont rád esett a választás?
Több éve összefonódik Fruzsival az életünk, legutóbb ugyancsak a Tháliában a Ratkó-lányok című drámájában játszottam. A témát ő találta, de azt mondta, hogy egyből rám gondolt, amikor felötlött benne a darab gondolata. Pályáztunk a Nemzeti Kulturális Alapnál, aminek segítségével az álomból valóság lett, de már több mint két éve bábáskodunk, hogy létrejöhessen. Támogatónk még Agica’s Yarn Product, amely jelmezként egyedi, az előadásra megálmodott kéziszövésű sálat készített számomra, ami nagyban segíti a munkámat az átlényegülésben. A nézők egyébként már most bizalmat szavaztak nekünk, a négy kitűzött előadásra már nem lehet jegyet kapni.
A gyász és az elmúlás témakörével sokaknak nehéz megbirkóznia. A te életedben ez, hogyan alakult? Segített a darab abban, hogy könnyebben tudj elengedni dolgokat?
Kevésbé beszéltem erről, de az édesapám halála két héttel azután történt, amikor megszületett Anna, a kislányom. Úgy éreztem, hogy abban az időszakban az segített át a gyászon, hogy ott volt számomra ő, akiről gondoskodnom kellett és emiatt nem süppedtem bele a mély szomorúságba. Később rájöttem, hogy talán pont ezért nem is tudtam úgy feldolgozni, megélni az érzéseimet. Mindig szoktam mondani, hogy a színészet arra is való, hogy a velünk történő szomorú történeseket ki tudjuk játszani önmagunkból, egyfajta terápiaként. Sokat segített, hogy a szerepben le tudtam tenni azokat a fájdalmakat, amiket korábban nem tudtam. Hallgatni kell az ösztöneinkre, ki kell adni a fájdalmat, de nem szabad benne ragadni abban a keserű, kilátástalan állapotban.
Jelenleg a nagyobb televíziós, filmes produkcióid véget értek, de továbbra is nagyon mozgalmas életet élsz a színházban és azon kívül is. Milyen feladatok várnak rád?
Az életemben most nem egy klasszikus próbaidőszak zajlik, hiszen a szabadidőnkben állítottuk színpadra a Polcz Alaine-ről szóló előadást. Ez sok egyeztetéssel és idővel jár, ráadásul ebben a hónapban mutattunk be egy remek vígjátékot, Francis Veber: Legyen férfi, Monsieur Pignon! című darabját, hamarosan pedig a Kelemen József által rendezett, Bolha a fülbe című bohózatban fogok játszani. Szakmailag ez is kihívást jelent, hiszen rövid időn belül kell átváltani a két szélsőség között: az egyikben a dráma, a másikban a nevettetés okozza a katarzist. Érdekes érzés és nagy kihívás ez, de ennek is meglátom a szépségét.
Február 24-én mutatta be a Thália Színház Claude Magnier vígjátékát, az Oscart, melyből két híres film is készült: Louis de Funès-vel (1967) és Sylvester Stallone-val (1991) – utóbbi tette ismertté az egész világon. A gazdag üzletember egyik lányát, akiről még ő maga sem tud, Szabó Erika játssza.
Leadfotó: RTL Klub
Fotók: Pitrolffy Zoltán
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
