Sztárok

Gregor Bernadett fia nem követi édesanyját a pályán - Így reagált a színésznő

Ők jelentik a színésznő számára a családot.

Éretlen volt az anyaságra

A Jászai Mari-díjas színésznő a Story magazinnak idézte fel első fiának, Bencének a születését, akivel nehezített pályán, 23 évesen kezdte az anyaszerepet. "Akkor döbbentem rá, hogy éretlen vagyok az anyaságra, mikor a szülés után hazamentünk és ráébredtem, hogy ettől kezdve tőlem függ ennek a pici babának az élete"- emlékezett vissza Gregor Bernadett, akinek nagyszülői segítség híján maradtak a szakkönyvek, és Éva néni, aki közel tíz éven át segítette a gyereknevelésben.

Semmi sem kötelező

Bernadett két fia, a 24 éves Bence, és a 13 éves Álmos között 11 év korkülönbség van, ám ennek ellenére nagyon jó testvéreknek nevelte őket. "Rendszertelen nő vagyok, színésznő és anya, de nálunk ez bejött. Egyik fiam sem volt problémás gyerek, még kamaszkorában sem" - árulta el a színésznő, akinek nagyobbik fia hangmérnöknek készül, a kisebbik pedig már hatodik osztályba jár. "Soha nem nyaggattam őket tanulással, kötelező különórákkal. Nálunk semmi nem kötelező. Bence a Színművészeti Egyetemre jár és mellette dolgozik, Áron pedig hatodikos, és bár nem erőltettem szorgalmasan focizik"- árulta el Bernadett.

Gyermekei a családja

A 47 éves színésznő számára fiai jelenik a biztonságot és a családot. Mivel szülei már évekkel ezelőtt elvesztette és negyedik házassága is zátonyra futott, most úgy érzi, egyedül két fiára számíthat az életben. "Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy újra megosszam az életem egy férfival. Visszagondolva az életemre, rengeteg kompromisszumot kötöttem, hogy családban élhessek. Szerintem jó természetem van, könnyű velem kijönni, de még nem vagyok alkalmas egy újabb kapcsolatra. Lehet persze, hogy pár év múlva már máshogy látom" - mondta őszintén a Magyar Színház művésznője.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.