Gerendás Péter nem bírja tovább ebben az országban

Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek. A gyermekeim az iskolában akkor vannak megdicsérve, ha mozdulatlanul ülnek a padban, mint a robotok. Az ablak akkor nyílik ki automatikusan, ha a műszer oxigénhiányt jelez . Igazgatói intőt kapnak jelentéktelen csínyekért. A zeneiskolában (ahol zenével elenyészően keveset foglalkoznak) lelkipásztori jellemzést kérnek, és választanunk kell ,hogy hittanra járunk, vagy etikára, amivel alaposan körül tudják rajzolni, mindenki identitását. Folyamatos Apeh szorongatásban vagyunk , 3 havonta inkasszóznak ,mert a Bt. Költségeit ha van bevételem, ha nincs, fizetnem kell. De időnként jön 20 ezres parkolási bírság, eladhatatlan zártkerti ingatlanon lévő használhatatlan sufni utáni 40 ezres építményadó, elviselhetetlen telefonszámlák, 3 Ft 50 fillérért vett I phone –ok amik a hűségnyilatkozat lejárta után (pont amikorra szétesnek) 300 000 Ft-ba kerülnek. Büntetések , 71 ezres gázszámla, 30 ezres villanyszámla és kocsira felvett 5 éve fizetett frankhitel (amiből még 1 év hátravan) pedig amikor megvettem már 200 000 km volt benne. A ház ugyan tehermentes, de bármikor ráterhelik a tulajdonlapra, esetleg valamilyen kifizetetlen számla miatt, így akár mi is hajléktalanok lehetünk. 6 kiskorú gyermekem van, de igazából a jövőképem kb egy hétre elegendő és az is eléggé lesújtó.

Nemcsak a jövőtől félek már, hanem a jelentől. Ezért úgy döntöttem, hogy elindulok valamerre. Még nem tudom igazán merre. Dél felé, vagy inkább északra? Sikerül-e, vagy nem? 57 éves vagyok. Ennyi idős korában apám már vágta a centiket a nyugdíjhoz. Nekem se nyugdíjam nem lesz, se centim. Nem vagyok hajlandó korrumpálni, vagy pártokhoz, politikusokhoz dörgölődzni. Nem vagyok képes könyvet írni “hogyan veszítettem el a szüzességemet” .Nem tudok tanítani ,nincs türelmem hozzá,mert folyamatosan arra gondolok,miért kell ezzel kínlódnom, vannak nálam sokkal képzettebbek, akik nálam ezt jobban csinálnák, amihez meg én értek,, azt meg nem csinálhatom. Egy másik országban kell valahol meghúznom magam egy ideig, és bízni abban , hogy van olyan hely a Világon, ahol értékelik amit én tudok. Mert itt nem, ezzel jobb szembesülni. A gitáromba kapaszkodok, mint egy hajótörött. De nem azért írom ezeket, mert sajnáltatni akarom magam, Isten őrizz! Megoldottam mindig, és most is meg fogom. Bízom a tehetségemben. Idáig mindig én tartottam a lelket a barátaimban, bizonyos “napsütésről, meg madárfüttyről” beszéltem,de már nem tudok ilyen okosakat mondani. Muszáj visszakapnom a reményt, a jövőképet, a mosolyt, hogy gyermekeimre úgy nézhessek, ahogy néhány éve.
És miközben ezt írom, kislányom Róza idehozott egy papírt “Boldog Húsvétot apu”…"

Fotók: kulturszalon.hu, Gerendás Péter Facebook profilja