Meg akarták ölni a világhírű zenészt, de végül egy gyilkos kór végzett vele: csupán 58 éves volt, mikor meghalt

A legnagyobb fenyegetés a tüdőrák volt számára

Az, hogy csendessége ellenére is mennyire fontos tagja volt a zenekarnak jól látszik abból, hogy őrült rajongókban ő is bővelkedett. 1999. december 30-án egy ilyen, nevezetesen a 35 éves Michael Abram gyilkosságot kísérelt meg ellene: betört a házába és többször megszúrta, ezzel kilyukasztva tüdejét. Szerencsére feleségének sikerült ártalmatlanná tenni a támadót, ő azonban súlyos sebeket okozott Harrisonon, aki korábban láncdohányos volt, így az 1990-es évek elején komoly harcot folytatott a rákkal, és daganatokat kellett eltávolítani a torkából és a tüdejéből is. Abram egyébként a rendőrségnek elárulta az indítékát: szerinte Harrison megszállta őt, és Isteni küldetésként gondolt a zenész megölésére. A vallomása ellenére felmentették beszámíthatatlansága miatt. Az igazi fenyegetést azonban tüdőrákja jelentette – amikor a betegséget diagnosztizálták nála, abbahagyta a dohányzást, ám ekkor már késő volt, bár a műtét után mindenki azt hitte, teljesen rendbe fog jönni, nem így lett. Harrison mindössze 58 évesen hagyta el a földi világot, 2001. november 29-én – halálának oka áttétes tüdőrák volt, amely megtámadta az agyát is. A csendes férfi tehát szép csendben tért át a másvilágra szerettei körében, és bár fiatalon hunyt el, olyan örökséget hagyott a világra zenéin és életszemléletén keresztül, amely örökké az emberekkel marad.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Váradi színpadi szerepein kívül olyan legendás karakterek szinkronhangjaként írta be magát örökre a szívekbe, mint a Frakk, a macskák réméből Szerénke, vagy Irma a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szakiból. Sosem derült ki, miért lett mellőzött a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki ennek ellenére szakmájának szentelte életét.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.