Végtelenül édes szokása van Amal és George Clooney ikreinek: elragadó titkot árult el róluk a sztárpár alkalmazottja

Amal és George Clooney ikrei, Ella és Alexander 2017-ben látták meg a napvilágot, de mivel szüleik úgy határoztak, nem teszik ki őket a nyilvánosságnak, vajmi keveset lehet róluk tudni – a sztárpár személyzetének egyik tagja azonban a közelmúltban egy eddig sosem hallott érdekességet árult el a gyerekekkel kapcsolatban.

Kevés dolgot lehet róluk tudni

A legtöbb nemzetközi és hazai híresség szívesen enged bepillantást a rajongóknak a privát dolgaiba a közösségi médiában, sőt sokan házastársukkal, illetve gyermekeikkel közösen is szerepelnek a nagyérdemű előtt. Ezzel szemben vannak olyanok, akik éles határt húznak a nyilvánosság, valamint a magánélet között – ebbe a kategóriába tartozik Amal és George Clooney is, akik bár óriási népszerűségnek örvendenek a világon mindenhol, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy kizárják a kíváncsiskodókat, ez a törekvésük pedig csak még inkább felerősödik, amikor a gyermekeikről van szó. A sztárpár ikreit, Ellát és Alexandert születésük óta alig néhány alkalommal lehetett csak látni, arról pedig jóformán semmilyen információ nincs, pontosan hogyan telnek a hétköznapjaik, hiszen a szülők szinte sosem szólalnak meg a családjukkal kapcsolatban. Nemrég azonban fény derült egy cuki érdekességre, méghozzá hírességek egyik alkalmazottja jóvoltából; részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sok különös gyermeknevelési módszerről hallhattunk már, Amal és George Clooney viszont egészen biztosan túlszárnyalja a többségüket.

Leadfotó: Tommaso Boddi/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
Egyik tankolásnál még minden rendben volt, a következőnél viszont már feltűnően gyorsabban fogyott az üzemanyag? Nem feltétlenül az autó „lett szomjasabb” egyik napról a másikra: több olyan apró...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...