Emlékszel még? Ő volt George Clooney első felesége: szomorú, miért futott zátonyra a házasságuk

George Clooney 2014-ben vette feleségül Amal Alamuddint, akivel igazi álompárnak számítanak, hiszen azon túl, hogy szerelmük mind a mai napig töretlen, csodaszép családot alapítottak és boldogan nevelik ikergyermekeiket. A legtöbben azonban már el is felejtették, hogy a jóképű filmsztár korábban egyszer már oltár elé állt egy másik nővel, házasságuk azonban hamar zátonyra futott.

Csak néhány évig voltak együtt

George Clooney egykor az örök agglegények táborát erősítette, az évek alatt pedig számos hírességgel és szépséggel kapcsolatba hozták. A rajongóknak sokáig úgy tűnhetett, hogy napjaink egyik legkedveltebb és legsármosabb filmsztárja talán sosem találja meg az igazit, végül azonban belépett az életébe a nagybetűs szerelem a brit-libanoni származású gyönyörű ügyvédnő, Amal Alamuddin személyében, aki pillanatok alatt az ujja köré csavarta. 2014-ben kimondták egymásnak a boldogító igent, három évvel később világra jöttek ikergyermekeik, azóta pedig boldog családként élik a mindennapjaikat. Mivel Clooney már hosszú évek óta hűséges a feleségéhez, sokan talán már nem is emlékeznek azokra az időkre, amikor még egy másik nő oldalán jelent meg a nyilvánosság előtt. Galériánkban megmutatjuk, ki volt a kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas színész első felesége:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ismét együtt élvezhetjük Julia Roberts és George Clooney alakítását a filmvásznon.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...