Ez George Clooney és Brad Pitt örök barátságának a titka: sokan irigylik a 25 éve tartó barátságukat

Mindenki tudja Hollywood két nagyágyújáról George Clooneyről és Brad Pittről, hogy nem csak szakmailag vannak egy hullámhosszon, hanem a magánéletben is. Nemrég egy interjúban meséltek a szoros barátságukról.

Negyed évszázada barátok

A régi cimborák és az Ocean's Eleven szereplői újra együtt szerepelnek a Két magányos farkas című filmben, amit a Velencei Filmfesztiválon mutattak be. A thrillerben Pittnek és Clooneynak ugyanaz a munkája: segítenek annak, aki szorult helyzetben van. Eltüntetik a hullákat, a bűntény jeleit. Eddig azt hitték, belőlük csak egy van, majd kiderül, hogy mégsem, így kénytelen összedolgozni.

A duó több más filmben is szerepelt együtt az évek során, köztük az Ocean's trilógiában, az Égető bizonyítékban és az Egy veszedelmes elme vallomásaiban.

A 63 éves George Clooney a Velencei Filmfesztiválon legújabb filmjük premierjén elmélkedett a 60 éves Pittel ápolt sokéves barátságáról.

Először viccesen azt mondta: „Nincs ebben semmi jó" - miközben a vörös szőnyegen dedikált, majd hozzátette: „Az egész katasztrófa.” Aztán komolyra fordított a szót: „Szórakoztató olyan emberekkel dolgozni, akiket nagyon jól ismersz."

Szóval, kíváncsi vagy arra, mit meséltek az A-listás színészek a barátságukról?

Kattints a galériára!

A GQ legutóbbi számában mesélt részletesebben George Clooney és Brad Pitt barátságukról. Az interjút a Château Miravalban ejtették meg, abban az ingatlanban, amit még 2011-ben vásárolt Pitt és Angelina Jolie. Kiderült, hogy három évvel ezelőtt vett Clooney is birtokot, mindössze 9 percnyi autóútra. Ennek ellenére ez volt az első alkalom, hogy Clooney Pittnél járt a Miravalban. A beszélgetés során elárulták, hogy mindig támogatják egymást, különösen akkor, amikor nehéz időket élnek. „Régóta barátok vagyunk" - mondta George a magazinnak. „És ez szórakoztató, mert időnként benézünk egymáshoz, ami ennek fontos része. Néha bonyolulttá válnak a dolgok az életben, és mindig meg kell győződni arról, hogy jól van a másik."
Kattints a további képekért!

Egyre inkább úgy néz ki, hogy a Hetedik és a Blöff sztárja, mint aki rátalált a fiatalság forrására.

Leadkép: JB Lacroix/Getty Images, Forrás: People

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Egy kapcsolatban fontosak lehetnek a gesztusok, de tényleg meghatározó tud lenni egy furcsaságnak tűnő apróság?
Sztárok
Az énekesnő az elődöntőben esett ki, és szemlátomást mélyen érintette a kudarc, hiába igyekezett mindezt palástolni.
Lifestyle
Ha te is dús, fényes és extra hosszú hajra vágysz, akkor mindössze egy összetevőt kell bevetned a szláv nagyi szerint, aki 80 éves kora ellenére is derékig érő tincsekkel büszkélkedhet.