Sztárok

Letöltendő börtönbüntetést kapott Galambos Lajos

Börtönre ítélték Galambos Lajost

Lopás és vesztegetés miatt 2 év 10 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budaörsi Járásbíróság szerdán Galambos Lajost. Az Index emlékeztetett, hogy a bíróság az ítélet meghozatalánál figyelembe vehette, hogy az elsőrendű vádlott állami díjjal kitüntetett művész, aki három gyereket tart el, súlyos beteg feleségéről is gondoskodik, és nem utolsósorban büntetlen előéletű.

Lajcsi legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet szabadlábra. A zenészt emellett három évre eltiltották a közügyektől, és a bíróság 15 millió forint pénzbüntetést is kiszabott, mintegy 12 millió forint értékben vagyonelkobzást rendelt el, és 5 millió forint pénzbírságot szabott ki az egyik cégére.

A bíróság az ügy további két vádlottját – egyikük Galambos Lajos felesége – felmentette, 6 vádlottat pedig szintén lopás, bűnsegédlet, vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadása miatt 1 évtől 2 év négy hónapig terjedő szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélt. Két esetben végrehajtható szabadságvesztést, 3 vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, egy vádlott pedig pénzbüntetést kapott.

Az ügy vádlottjai Galambos Lajoson kívül a művész munkatársai, az illegális bekötésben segédkező szakemberek, valamint energetikai ellenőrök, akiket vesztegetés elfogadása miatt marasztalt el a járásbíróság.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fröchlich Krisztián, az elsőrendű vádlott ügyvédje az MTI-t arról tájékoztatta, hogy felmentésért, enyhítésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbeznek az első fokú ítélet ellen.

Szabó Zsófira két híresség is kivetette a hálóját, de az utóbbi időben egyszerűen lehetetlen követni, mi történik hármójukkal.

Leadfotó: Mokka / TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...
Lifestyle
A Mérleg a héten közelebb kerülhet annak megértéséhez, hogy miért ismétlődnek bizonyos minták. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A mai nap megmutathatja, hogy a szabadság és az elköteleződés nem feltétlenül zárják ki egymást - olvasd el napi horoszkópod te is!