Sztárok

Végleg otthagyta a színészetet a magyar színész, ez volt az oka

Szakmai és házassági válság is nehezítette az életét.

Gál Kristóf a házasságáról vallott

A színészből lett rendőr, a 37 éves Gál Kristóf Lovász László ma esti vendége a VIASAT3 Lakástalkshow című műsorában. A híresség 2003-ban nősült meg, majd egy évvel később megszületett első gyermeke. A baba érkezésekor Kristóf csupán 25 éves volt, ám ennek ellenére úgy érezte, nem lehet semmi baj, teljesen felkészült már az apaszerepre. Akkoriban a felesége, Rita nagyon óvta őt, mert tudta, hogy a színésznek este a színpadon kell teljesítenie és csak későn, éjfélkor fog hazaérni. Kristóf azonban ekkor nem fektetett ugyanennyi energiát a házasságba, így például nem vette ki a részét a házimunkából és a gyereknevelésből. Még éppen időben, de már majdnem túl későn jött erre rá.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

„Kezdtünk egy kicsit elhidegülni. Jó, annyira nagyon nem, mert közben a lányunk, Réka is összejött. De már úgy annyira nagyon nem volt minden happy, mint az elején. Ez volt 2007-ben. Akkor a házasságunk is elkezdett megromlani és a színházban is elkezdtem nagyon rosszul érezni magam. (…) Elkezdtem félni nagyon a színpadtól, hogy el fogom felejteni a szövegemet. Szóval sok apró dologból elkezdett összeállni előttem, hogy én egy igazi megkeseredett színész leszek nagyon rövid időn belül, hogyha nem találok ki valami nagyon mást” – árulta el őszintén a felvételen Kristóf.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: VIASAT3

Oldalak

Sztárok
Egészség
Novemberi félidős választás miatt elég stresszes lehet az Egyesült Államok miniszterelnöke, és sokak szerint csoda, hogy még nem robbant fel Donald Trump szíve.
Lifestyle
Évtizedek óta húzódó kérdés kerül ismét reflektorfénybe: kik működtek együtt a kommunista diktatúra titkosszolgálataival? November 4-től bárki betekinthet az egykori állambiztonsági nyilvántartások...
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.