Forgatás közben bőgte el magát a híres színész!

Sir Ian McKellennél egyszerűen elszakadt a cérna, és sírva fakadt egy forgatás közepén. A „Gyűrűk urának” hős Gandalfja éppen a film előzményrészén dolgozott, amikor hatalmas hisztiroham jött rá, amit egy bekapcsolva hagyott mikrofon miatt az egész stúdió hallhatott.

A sokat próbált színész meglehetősen nehéznek találta a Hobbit című filmben alakított szerepét, hiszen szinte egész végig egyedül kellett játszania egy zöld vászon előtt. A magányos munkától annyira frusztrálttá vált, hogy egy idő után már nem bírta tovább, és hangos sírásban tört ki.

"Annak érdekében, hogy a törpék valóban törpének látszódjanak a hatalmas Gandalf mellett, nem forgathattunk együtt. Nekem mindössze 13 fénykép volt a társam, mindegyik egy-egy törpét jelölt, s amikor a filmben valamelyik beszélt, akkor egy kis lámpa villant fel felette, hogy tudjam, merre kell néznem" - magyarázta a ContactMusicnak a munka nehézségeit.

"Azt tettetni, hogy 13 emberrel vagy együtt, miközben tök egyedül állsz egy vászon előtt, az bizony feszegeti a képességeid határait. El is bőgtem magam. Bőgtem, majd hangos panaszáradatban törtem ki, mondván, nem ezért lettem színész. Pechemre a mikrofon be volt kapcsolva, így az egész stúdió hallhatta..." - mesélte McKellen.

A közismerten meleg színész alapvetően egyébként kifejezetten élvezi a forgatásokat, azt mondja, nagyon is humoros filmnek nézünk elébe. „Gandalf olyan pasas, aki szeret pipázni, inni és viccelni. Szeret Hobbitfalvára járni, és a kis lényekkel lógni. Nagy hangsúly van a komédián.” – nyilatkozta korábban McKellen a Reader’s Digest magazinnak. A Gyűrűk ura trilógiájának előzményrészét várhatóan december 13-tól láthatjuk majd a mozikban.

Fotó: cinema.theiapolis.com

Oldalak

Szólj hozzá Te is!