Ő Fodor Zsóka fogadott fia, aki a színésznő egész vagyonát örökli majd halála után

Az ország Magdi anyusa idén tölti majd 80. életévét, és bár remek egészségi állapotnak örvend, a színésznő azért elgondolkodott már azon, kire hagyhatná vagyonát, ha örök nyugovóra tér.

Mindenki Magdi anyusa

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Fodor Zsóka egész élete a színészkedés körül forgott és forog jelenleg is: az idén 80. életévét betöltő színésznő kezdetben Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult, majd 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahová azonban csak második nekifutásra vették fel érettségi nélkül. Az iskola elvégzése után Zsóka egyből a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, de játszott a József Attila- és a Békés Megyei Jókai Színházban is, valamint az Irodalmi Színpadon, mielőtt egy évig a Magyar Televíziónál kezdett el dolgozni, mint bemondó. Az 1960-as években aztán filmekben is elkezdett szerepelni, mindemellett pedig szinkronszínészként is ismertté vált, országosan híressé azonban a Barátok közt című sorozat tette őt, ahol Kertész Magdit alakította 1998 és 2009 között – az emberek a mai napig Magdi anyusként emlékeznek Zsókára, aki szinte mit sem változott az évek alatt, és bár kétszer férjhez ment, egyik házasságából sem születtek gyermekei, és mindkettő válással végződött. Éppen ezért a színésznőben többször is felmerült már a kérdés, kit jelöljön meg örököséül – a válasz meg is fogalmazódott Zsókában, aki most elárulta, hogy fogadott fiára hagyja majd vagyonát, akit szintén jól ismerhet az ország.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...