#filternélkül - Szűcs Adriána: Tökéletes testem volt, a rák után a lelkem lett az

Hogyan éli meg egy fiatal nő szépsége elvesztését, és milyen hatással lehet egy ilyen trauma a párkapcsolatra? Őszinte interjúban mesélt róla a magyar modell, aki 26 évesen nézett szembe a gyilkos kórral, mára pedig a közösségi média egyik nagy példaképévé vált.

#filternélkül - Interjúsorozat Magyarország legmenőbb influencereivel

Véleményvezérek, akiket százezrek követnek. Divatos ruhák, luxuskozemtikumok, drága éttermek és lélegzetelállító utazások - dolgok, amelyekről a legtöbben csak álmodozunk. Igazán jó influencernek lenni azonban nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik. Új sorozatunkban hazánk leghíresebb vloggereit, youtubereit és Instagram modelljeit kérdezzük arról, mi a valóság, amit a filterek elrejtenek.

Aki kérdez: Lakatos Melinda

A lány, aki sosem adta fel

Hosszú, szőke haj, karcsú derék, angyali arc és igéző zöld szemek - azt gondolhatnánk, hogy aki ilyen adottságokkal rendelkezik, mindig a jó lapokat húzza az élet kártyapaklijából. Szűcs Adriána keresett modell volt, de 26 éves korában minden megváltozott, amikor kiderült, hogy a csomó a mellében egy rákos daganat. Egy ilyen trauma után a kétségbeesés, az önsajnálat és a küzdelem hármasa kavarog az emberben, de a rákbeteg fiatal lány szeme előtt mindvégég az utóbbi lebegett. Meg akart gyógyulni.

Adriána nagy bátorsággal állt bele a gyógykezelésbe, de a kemoterápia alatt tudatosult benne csak igazán, hogy a korábban tökéletes teste teljesen átalakul a gyógyszerek hatására. Az állandó fájdalmai és az egyre romló fizikai állapota ellenére sem adta fel, sőt. Parókában jelentkezett egy szépségversenyre, ahol bekerült a legjobb 24 versenyző közé, a végén pedig különdíjas lett. Tavaly szerencsés véget ért a tortúra, ma már nem kell kezelésekre járnia. 16 kemoterápia és három mellműtét után ma már gyógyultnak számít, de azt mondja, hosszú az út még a teljes felépülésig. A betegség kívül-belül átalakította őt, amit még fel kell dolgoznia, ebben sokáig pszichológus segítette. A legnagyobb támasza azonban a családja és párja voltak, akik a legnehezebb időkben is mellette álltak. Az írás szintén a terápia része volt, "Az én küzdelmem" blogot ezrek követték figyelemmel, ma pedig már az Instagramon követhetik a ráktúlélő lány mindennapjait.

Interjú Szűcs Adriánával

Minden nő szereti szépnek érezni magát, nem beszélve azokról a hölgyekről, akiknek a testük és az arcuk a munkaeszközük. Te hogyan élted meg, hogy a betegség teljesen átalakította a kinézetedet?

Nagyon hiú voltam, imádtam a hosszú hajamat, de sosem voltam teljesen elégedett azzal, ahogyan kinézek. Nőként, modellként élvezed az elismerő tekinteteket és a dícsérő szavakat, de ettől még érezheted magad kevésnek. A betegség előtt nekem is volt testképzavarom, mivel állandóan másokhoz hasonlítottam önmagamat. Most már ez teljesen átfordult bennem, letojom, mit gondolnak mások a kinézetemről. Akinek nem tetszek, ne nézzen rám! Van rajtam most plusz öt kiló, ami nem érdekel, mert jól esik, hogy végre, amit megeszek, bennem marad, és nem kell túlennem magam annak érdekében, hogy ne fogyjak el. Az egészségem a legfontosabb, nem a külvilág sokszor irreális elvárásai. Az interneten név és arc nélkül nagyon könnyű kritizálni a másik kinézetét, de azért már nem tesznek semmi erőfeszítést a beszólogatók, hogy kiderítsék, vajon miért néz ki úgy az adott illető.

Mégsem szégyellted megmutatni magadat a legkritikusabb időszakban sem.

Én voltam az a kategória, akire azt mondanák az emberek, hogy "Na, vele biztosan nem történhet meg ilyen!". Tökéletes élete van, jól néz ki, hosszú, szőke haja van, vékony, modellkedik és jobbnál jobb autókban ül. Kirakat életet éltem, amit mára befejeztem. Már nem úgy akarok élni, hogy mindig tökéletesnek akarjak tűnni. Nem szégyellem a kopasz fotóimat, büszke vagyok arra, hogy legyőztem egy halálos betegséget. Nagyon sokan szurkoltak értem, a családom és a párom rengeteget támogatott, de az én szervezetem győzte le ezt a szörnyűséget. Érdekes volt megfigyelni, mekkora volt az érdeklődés irányomba, amíg kezelésekre jártam. Mihelyst nem állsz a koporsó szélén, már nem figyelnek rád annyian. Ja, meggyógyult? Akkor kit érdekel? Körülbelül 500-an követtek ki, miután kiderült, hogy tünetmentes vagyok. Nem szeretek like-okban mérni dolgokat, de a betegségem alatt körülbelül 600-an kedvelték a bejegyzéseimet, amióta gyógyultnak számítok, olyan stabil 300 like van egy poszton. Ezek a számok jól mutatják, hogy egy rákos ember csak addig érdekes, amíg ténylegesen beteg.

Ez elég meglepő reakció a követőidtől. Miért lehet ez szerinted?

Arra gondolok, hogy már nem tartanak hitelesnek. Hiába beszélek ugyanúgy a rákról, hiába próbálom terjeszteni a prevenció fontosságát, a szűrésre járást, úgy tűnik, hogy az emberek egy részének ez már így nem érdekes. A rák azonban nem tűnik el az életedből azzal, hogy téged tünetmentessé nyilvánítanak. A mai napig meghatározza az életemet. A betegséggel való lelki megbirkózás most a legintenzívebb. Eddig csináltam, amit kértek tőlem, rendszer volt az életemben, a túlélésre játszottam. Most elengedték a kezemet, fel kell építenem újra az életemet és felvértezni magamat arra, hogy bármelyik kontrollvizsgálaton kiderülhet, hogy visszatért. Nagyon nehéz megküzdeni azzal, hogy az orvosod szerint meggyógyultál, de ha belenézel a tükörbe, egy teljesen más testet és arcot látsz.

Mi viselt meg a legjobban?

Gyűlöltem, hogy kihullott a hajam, a szemöldököm és a szempillám. Most sem barátkoztam meg a rövid hajammal teljesen, bár 100 emberből 101 azt mondja, hogy jól áll. Igazából két időszámítás lett az életemben, ami tavaly január óta van így: az egyik, amikor még volt, a másik, amikor már nem volt hajam. Kipróbáltam rengeteg parókát, ami jó buli volt, de miután meggyógyultam, szerettem volna visszakapni a hajamat. A kezelés alatti mókuskerékben nem volt időm túl sokat azon gondolkodni, hogy szép vagyok-e. Lefoglalt az, hogy meg akarok gyógyulni, de most egészen más irányok vannak. Alig beszél valaki erről, pedig nagyon fontos, hogy egy rákból felgyógyult embert ne hagyjunk magára, ne odázzuk el azzal, hogyha életben maradt, akkor mégis mi baja van, mert valójában baromi nehéz neki. Lehet, hogy már nincsenek olyan durva hőhullámaim, nem hányok minden étkezés után, de nagyon nehéz folyamat, amire a tested regenerálódik, majd utána lesz a lelked is teljesen rendben. Az én betegségem genetikai hajlam miatt alakult ki, hormon negatív, így nem kaphatok utánkezelést, nem lehet könnyen kordában tartani. A tartós megoldást a megelőzés jelenti, jelen esetben az, ha maszektómiát hajtanak végre, ami megakadályozza az újabb mellrák kialakulását. Én is megműtettem mindkét mellemet, de a daganat jellege miatt a petefészkeimet is muszáj lesz idővel eltávolítani. Tíz évet adtak arra az orvosok, hogy gyereket vállalhassunk, utána újra megműtenek.

A betegség alatt végig kitartott melletted a párod. Ő hogy élte meg ezt az időszakot?

Nagyon hősiesen viselkedett. Előtte is tudtam, hogy számomra ő az igazi és mindig nagyon szerettem, de az, hogy végigcsinálta velem az elmúlt két évet, csak még szorosabbá tette a kapcsolatunkat. Nagyon fájt volna, ha úgy dönt, hogy nem vállalja fel azt a sok nehézséget, amivel egy ilyen betegség jár és elhagy, de valahol talán ez a reakció is érthető egy férfi részéről. Ő ugyanolyan erővel és határozottsággal állt bele ebbe a problémába, ahogyan én. A blogon tavaly ősszel írtam egy utolsó bejegyzést, ami tulajdonképpen egy levél, vallomás neki, mert meg akartam köszönni neki az a sok jót, amit ebben a kiszolgáltatott és sokszor magatehetetlen állapotban kaptam tőle. Egyszer remélem, lesz elég ereje ahhoz, hogy megfogalmazzon rá egy választ, mert nagyon érdekel, hogy ő miként fogalmazná meg, hogyan élte meg a másik oldalt, ami szintén nem könnyű. Mindig tartotta bennem a lelket és éreztette velem azt is, hogy nő vagyok és szeret. Rettenetesen féltem, hogy a kemóval leamortizált kinézetemmel már nem fog vonzónak találni, de szerencsére nem így lett.

Hogyan tudtátok megőrzini ebben az időszakban az intimitást kettőtök között?

Az embert tényleg brutálisan kicsinája a kemó, de az alapvető fiziológiai szükségleteit nem tudja elnyomni. Volt igényem arra, hogy néha nagyobbakat egyek, vagy olyan ételeket, amelyek nem a legtáplálóbbak, hanem csak egyszerűen finomak. Szerettem olykor társaságba menni, szórakozni. A szex sem lett tabu. A nemi vágyat is kinyírja a kezelés, de nem teljesen. Sokan félve beszélnek erről, én is kissé szemérmesebb vagyok ebben a tekintetben, ugyanakkor azt gondolom, hogy nekem is jól jött volna, ha valaki megosztja velem az ilyen irányú tapasztalatait. Én nagyon gátlásossá váltam, miután kihullott a hajam és emiatt parókát viseltem még a hálószobában is. Borzasztóan zavaró volt, sokszor lecsúszott rólam az ágyban, iszonyú idétlen helyzet volt mindkettőnknek. Ezt egy őszinte beszélgetés követte, mert eléggé kétségbeestem. A párom azt mondta, hogy az egész életünk során változik a testünk, egyetlen dolog van, ami ugyanolyan marad, az a szemünk. Ő a tekintetembe szeretett bele és ebbe kapaszkodott mindvégig. Ez hatalmas önbizalmat adott nekem. A másik dolog, amitől újra nőnek éreztem magam, hogy bejutottam a Miss Balaton szépségverseny indulói közé. Teljesen váratlanul egy lány keresett meg a fotóim alapján, én pedig hirtelen lefagytam a telefonban és csak annyit tudtam mondani, hogy rendben, de tudjátok, hogy rákos vagyok és kopasz? Tisztában voltak vele, mégis esélyt adtak nekem és bejutottam a legszebb 24 lány közé is. A felkészítő táborba végül nem választottak be, talán jobb is, mert a fizikai megpróbáltatást nem biztos, hogy elviselte volna a szervezetem. Rendkívül jól esett azonban, hogy egy különdíjjal jutalmaztak meg.

Úgy tűnik, hogy teljesen másképp tekintesz önmagadra és a világra a betegség óta. Miben más a mai Szűcs Adriána?

Eléggé énközpontú voltam, azt hittem, akkor jó az élet, ha minden rólam szól. De amikor szembe nézzel azzal, hogy te is csak egy jelentéktelen kis pont vagy az univerzumban és egyáltalán nem számít a szűk környezeteden kívül senkinek, hogy élsz vagy halsz-e, az kíméletlenül arcon csap. Még nem házasodtunk össze a párommal, Matyival, de korábban az esküvőre is úgy tekintettem, mint egy ünnepre, ami a menyasszonyról szól. Határozott elképzeléseim voltak mindenről, de sehol nem szerepelt benne az, hogy mire vágyik a másik. Ma már mindent más szemmel nézek, tudom, hogy figyelembe kell vennem másokat, nem lehet mindig minden úgy, ahogyan elterveztem. Az élet egyszerűen nem ilyen.

Ezt mások is észrevették rajtad?

Olyannyira, hogy egy nagyon jó sminkes barátnőm meg is fogalmazta nekem elég keményen a véleményét: "Adriána, ha nem fordul át ennyit a gondolkodásod, akkor nem tudtad volna így végigcsinálni ezt a betegséget". A közösségi médiából is több visszacsatolást kaptam. Számítottam arra is, hogy esetleg valaki ronda megjegyzéseket ír majd egy-egy megrázóbb fotóm alá, de szerencsére soha, senki nem bántott emiatt. Nagyon jó barátságot kötöttem Pávó Rékával, akivel a betegség hozott össze, őt is sokan ismerhetik a különböző internetes felületekről. Szemtelenül fiatal, tehetséges fotós, de kiderült, hogy leukémiás. Sok negatív kritikát kapott, amikor egy mobilfotó-pályázatot megnyert, tehát nem egyértelmű, hogy valakit megkímélnek a netes bántalmazók, csak azért, mert beteg. Tartottam tőle, hogy esetleg majd engem is kikezdenek, de nem így lett.

Mennyire volt nehéz a kezelések alatt a médiaszereplés?

Számomra megnyugtató érzés volt, hogy elmondhattam, amire fel akartam hívni mások figyelmét. Nem volt olyan sok megkeresésem, így egyébként nem volt megterhelő. Igaz, akadt olyan, hogy a tévéstúdióból egyből mentem a kemóra. Az elég rossz érzés volt. Egy biztos, sosem akartam visszatetszést kelteni, vagy hiteltelenné válni az emberek szemében. A jövőben is a rákbetegség témájának jó ismerőjeként szeretnék megjelenni a médiában, nem akarok celeb lenni. Nem csinálnék bohócot magamból egy tévés showműsorban, de például ha felkérnének egy olyan sportműsorba szereplőnek, ahol meg kell mutatni, mire képes az emberi szervezet egy rákkezelés után, akkor azt elvállalnám.

Ugyanez igaz az influencerkedésre is?

Elvállaltam néhány kollaborációt, de én nem vagyok influencer. Van körülbelül 9000 követőm, akikkel megosztom időnként az életem és a gondolataim, de nincs bennem kényszer, hogy állandóan posztoljak. Pont a múltkor néztem, hogy már inkább hetente, kéthetente egyszer posztolok, mert nem akarom, hogy a drága idő, amit a párommal és a kiskutyánkkal töltök az arról szóljon, hogy engem fotózni kell. Ilyen értelemben nincsenek nagy terveim, mert nagyon erőltetettnek érezném, ha minden héten valamilyen termékkel kéne pózolnom és mosolyognom, amihez ki kéne találnom valami körítést. Azokról a dolgokról, amiket szeretek és szívesen használok, akkor is szívesen beszélek, ha nem adnak cserébe mást, csak egy köszönömöt, akinek esetleg a hasznára vált a véleményem.

A környezet támogatása, a követők szurkolása biztosan sokat segített abban, hogy legyőzd a rákot. Volt az orvosi előírásokon túl más kiegészítő terápia, amit folytattál?

Összesen 16 kemoterápiás kezelést csináltam végig, de nem kezdtem el őrült daganat diétába és nem vettem be mindent, amire rámondták, hogy használ a betegség ellen. A cékla levet sokan ajánlják, mert telivan antioxidánsokkal, amik segítik a gyógyulást, de képtelenség volt belém diktálni. Sokszor kivántam meg olyan ételeket, amelyeket korábban nem igazán ettem, volt, hogy sültkrumplit ettem, gluténmentes hamburgert vagy éppen csokit, mert egyszerűen az esett jól és legalább a fele bennem maradt. Általában mindig kétszer annyit ettem, mint amire valójában szükségem volt, mert a kemó miatt a legtöbbször kijött a bevitt táplálék nagy része. Nagyon sokat segített, hogy igénybe vettem pszichológus segítségét. Két szakembernél is jártam, az egyik a kemoterápia ideje alatt kezelt, a másik pedig a gyógyulási fázisban segített nekem. A blogomat is meg kell említenem, mert az írás is remek kiegészítője volt a gyógyulásnak. Először nem volt nyilvános, csak néhány barátnak és ismerősnek mutattam meg a bejegyzéseimet, ők biztattak, hogy nyugodtan mutassam meg másoknak is, mert szerintük jók az írások. Én még mindig nem gondolom, hogy jól írnék, ez egy külön szakma, de nem is az volt a célom, hogy olvasmányt írjak. Eleinte naplószerű bejegyzések voltak, nagyon tényszerűen írtam le, óráról órára, hogy mi történik velem, de később jól esett megengedőbben fogalmazni, és a saját érzéseimmel megfogalmazni azt, amin keresztül mentem. A szépségverseny után robbant a bomba, egyre többen olvastak. Egy idő után viszont átpártoltam az Instagramra, ahol a mai napig azért dolgozom, hogy átmenjen az üzenet, amit szeretnék közvetíteni a példámmal.

Mi van a te zászlódra írva pontosan?

A szlogenemmé vált az, hogy #bebrave. A bátorság az életben az egyik legfontosabb kapaszkodónk. Nekem legalábbis bejött. Úgy éreztem, hogy a betegség nem véletlenül jött az életembe, célja van és meg kell tennem mindent annak érdekében, hogy ezt az egészet az előnyömre fordítsam. Ha már egy ember elmegy amiatt szűrővizsgálatokra, mert látott rólam egy fotót vagy olvasott tőlem, rólam valamit, akkor már megérte, hogy nem titokban és szégyenkezve éltem meg ezt a betegséget. Sosem akartam, hogy a médiaszerepléseimet öncélúnak tartsák az emberek, nagyon fontos számomra, hogy tájékoztassak és eloszlassak hibás elképzeléseket. A jövőben is ezért szeretnék dolgozni.

Hogyan gondolod megvalósítani?

Kapcsolatban állok két magyar rákellenes alapítvánnyal, akikkel karöltve több fronton is együttműködünk. Sokszor kampányolok egyénileg, de most szeretnék egy nagyobb videósorozatot létrehozni annak érdekében, hogy azokat a fiatal nőket segítsük, akik sikeresen túlélnek egy ilyen betegséget. Sok hozzám hasonló lány van, aki szeretne családot, gyereket szülni, de nagyon sokat kell nyomozni annak érdekében, hogy eljussanak a megfelelő intézményekhez és szakemberekhez. Nagyon szimpatikus volt számomra Pataki Zitáék videósorozata, az én célom is az, hogy a problémára való megoldást hozzáférhetőbbé tegyem. Jelenleg tárgyalási szakaszban van a projekt, de nagyon bízom benne, hogy sikerül megfelelő embereknek beállni az ügy mögé.

Anya és tortakirálynő - Ismerd meg BebePiskótát! Egy nagyszőlősi lány, aki egyetemistaként az egész kollégiumot ellátta elképesztő süteményekkel, ma pedig már anyukaként - néhány lopott órában - segít másoknak, hogy felfedezhessék tehetségüket a desszertek izgalmas világában. Bebének közel hatezres követői tábora van az Instagramon, de nemcsak izgalmas receptjei, hanem baba-mama témában írt írásai miatt is egyre népszerűbb a közösségi médiában.

Leadfotó és fotó: Femcafe.hu / Lakatos Melinda

Oldalak

Szólj hozzá Te is!