Sztárok

Feleségének köszönheti sikereit a népszerű magyar humorista

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő – szokták mondani, és nincs ez másképp a hónap humoristája, Kovács András Péter esetében sem, aki bevallotta, sokszor kedvesét használja forrásként az előadásokhoz.

A Showder Klub népszerű stand-uposa, Kovács András Péter lett a hónap humoristája, egy olyan Facebook szavazásnak köszönhetően, amellyel a rajongók dönthetik el, ki legyen az aktuális hónap kedvence. KAP örömmel fogadta a győzelem hírét, hiszen mint mondja, nagyon fontos számára a közönség reakciója.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

„Minden visszajelzés fontos. Újságcikkek, interjúk ritkábban születnek, és arra sem mindig jön releváns vélemény. A leggyakoribb reakciót az előadásokon kapjuk, tehát minden apróság számít és hizlalja az ember máját. Különösen a maihoz hasonló, vészterhes időkben, amikor az embereknek egyre kevesebb pénzük van arra, hogy kimozduljanak otthonról szórakozni. Ha már ilyen módon „tapsolnak és nevetnek a lájkjaikkal” az is sokat jelent.”

„Az előző hónapokban már követtem a szavazás alakulását, most is figyeltem közben, hogy szorosan alakul a verseny Aranyosi kollégával. Annyira nem számítottam a győzelemre, de így nem volt akkora meglepetés. Persze ettől még nagyon jól esett az eredmény, főleg azért is, mert nem volt mögötte semmi kampány. Az elmúlt hónapban mondjuk igyekeztem a Facebook aktivitásomat növelni, minden nap posztoltam valamit, de nem emiatt. Nem éreztem szükségét, meg egy picit szkeptikus is vagyok az ilyen szavazásokkal kapcsolatban.” – vallotta be a humorista.

A humorista azt is elárulta, felesége volt az, aki nagyon sokat segített neki az elindulásban, sőt, olykor forrásként is felhasználja a produkcióihoz. „Őt persze az után ismertem meg, hogy elkezdtem a stand-up comedy-vel foglalkozni, de még az előtt, mielőtt igazán berobbant volna a műfaj. A támogatása, a józansága és a kritikája kulcsfontosságú volt nekem, de rengeteg anyaggal szolgált ő maga is. Nagyon fontos forrás lett számomra.”

Kovács András Pétert többek között a Dumaszínház különleges Előszilveszteri estjén, december 30-án láthatjuk Aranyosi Péterrel, de előtte még ringbe száll december 18-án Janklovics Péterrel az oldalán a Beugró vs. Dumaszínház harmadik szájkaratéján Kálloy Molnár Péter és Ruttkay Laura ellen.

Fotó: thalia.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha egy autó közvetlenül a saját házuk előtt áll, azzal nem lehet semmi probléma. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb: egy rosszul megválasztott parkolóhely miatt...
Home&Design
Egy lakás lehet rendezett, szép és modern, mégis hiányozhat belőle valami, amitől igazán személyessé válik. A jó hír, hogy ehhez nem kell új bútorokat vásárolnod vagy vagyonokat költened: néhány jól...
Fashion&Beauty
Van egy ruhadarab, amely minden hideg szezonban visszatér, mégis könnyű alábecsülni a benne rejlő lehetőségeket. Pedig néhány jól megválasztott kombinációval a legegyszerűbb összeállítást is...
Lifestyle
A burgonya jól bírja a szélsőségeket, de azért érdemes úgy tárolni, hogy ne csírázzon ki.
Home&Design
Ha úgy érezzük, hogy kezd elavult lenni a tapéta, akkor ma már elég gyorsan át lehet cserélni.
Lifestyle
Szakemberek szerint öt olyan gyakori szokás és hiba létezik, amely idővel kikezdheti és felőrölheti a házasságokat, és akár váláshoz is vezethet.