Ezt gondolta Erzsébet valójában Kamilláról: öt szóval jellemezte őt a királynő

Miután kiderült, hogy Károlynak és Kamillának gyakorlatilag végig viszonyuk volt egymással, míg a király Dianával élt házasságban, Erzsébet is véleményt formált a nőről, akik sokak szerint egy egész család életét tette tönkre.

Eltérő volt a közvélemény és Erzsébet álláspontja az üggyel kapcsolatban

Évekkel azelőtt, hogy Károly találkozott volna Dianával, a király beleszeretett Camilla Parker Bowles-ba, ám kapcsolatuk véget ért, miután az akkor még csupán hercegi rangot viselő Károly Dianával kezdett találkozgatni, mely viszonyból házasság is lett aztán. Ám Károly szíve ennek ellenére is Kamilláért dobogott: nem tudta kiverni a fejéből a nőt, Dianába pedig sosem volt igazán szerelmes, így hamar titkos románcot kezdett exével, mialatt a néhai hercegné két gyermekkel is megajándékozta őt. Ám Károly és Kamilla nem tudták eltitkolni a viszonyukat Diana elől: a hercegné pontosan tudta, mi zajlik a háta mögött, végül pedig a közvélemény is értesült a dologról, ami óriási botrányhoz vezetett. A britek ugyanis imádták Dianát, Kamilla pedig hirtelen Nagy-Britannia leggyűlöltebb nője lett, a szerető, a felesleges harmadik, aki tönkretett egy házasságot és egy egész családot. Nos, Erzsébetnek is megvolt a maga véleménye az ügyről, és magáról Kamilláról is – galériánkban megtudhatod, mit gondolt fia szeretőjéről a királynő!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A királyi család mindennapi életét átszövő szigorú szabályok eddig is köztudottak voltak, de gondoltad volna, hogy még arra is engedélyt kell kérni, ha egy bizonyos színű ruhát szeretne viselni egyikük?

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.