Ilyen anya valójában Erzsébet királynő: az uralkodó egyáltalán nem bánt kesztyűs kézzel gyerekeivel, a trónörökösök vasszigorban nőttek fel

Mindig úgy érezted, olykor őrjítő volt kiskorodban az anyai szigor? Nos, gondolj csak bele Károly, András, Anna és Eduárd helyzetébe, akiknek édesanyja nem csupán egy átlagos anya, hanem egy királynő is. Annyi biztos, hogy a négy királyi leszármazottnak egyáltalán nem volt könnyű dolga gyermekként…

Család és karrier

Összeegyeztetni hivatásunkkal járó felelősségünket magánéleti dolgainkkal, főleg családunkkal egyáltalán nem könnyű feladat – a nők talán ilyen szempontból egy kicsit nehezebb helyzetben is vannak, hiszen ha már egy vagy akár több gyerek is van a képben, igen nehéz karriert építeni, jó anyának és feleségnek lenni, na meg persze időt szánni saját magukra és barátaikra is. Erzsébet királynő vállát ezek a tényezők hatványozottan is nyomják már egészen fiatal kora óta: mindössze 22 éves volt, amikor életet adott első gyermekének, Károly hercegnek, négy évvel később, édesapja után pedig csupán 26 éves korában ő került a trónra, és lett Nagy-Britannia, Észak-Írország Egyesült Királyságának, valamint a nemzetközösségi királyságoknak uralkodója, a Nemezetközösség és az anglikán egyház feje, valamint a hit védelmezője. Még olvasni is sok, ugye? Nos, az biztos, hogy Erzsébetnek egyáltalán nem volt könnyű helyt állnia anyaként, feleségként és királynőként – ilyenkor szokás azt mondani, hogy ha túl sokat vállal az ember, az valaminek a rovására fog menni. Ez történt a királynővel is, ugyanis anyaként nem mindig tudott úgy teljesíteni, ahogyan azt gyermekei talán elvárták volna – kiderült, milyen édesanyja volt a hercegeknek és a hercegnőnek Erzsébet, galériánkban pedig el is áruljuk!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Fehérvári Gábor Alfréd úszik a boldogságban. Az énekes képet is mutatott újszülött kisfiáról.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Újabb drámai fordulat történt Dudás Miki édesapjának perében: a gyászoló család határozottan visszautasította a vádlottak által felajánlott 8 millió forintos kártérítési összeget, így az eljárás...
Lifestyle
Történelmi egyetértés született a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzék egyöntetűen támogatják, hogy december 24-e hivatalos munkaszüneti nap legyen, végleg megszüntetve a szombati...
Home&Design
Az 1920-as évek csillogása, a geometrikus formák és a fényűző részletek ismét meghódítják a lakberendezést. Az art deco stílus azonban ma már nem feltétlenül jelent hivalkodó enteriőrt: néhány jól...
Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...
Lifestyle
A "loud budgeting" az a trend, aminek következtében könnyedén és szorongásmentesen meg tudjuk kímélni a pénztárcánkat, és még a barátokkal töltött időről sem kell lemondani!
Fashion&Beauty
Itt az ideje, hogy elcsomagold a szürke és a bézs színű pulóvereidet, ugyanis minden jel arra mutat, hogy véget ért a csendes luxus időszaka, és ismét hódítanak a feltűnő darabok, úgyhogy itt az...