Sztárok

Évtizedes titokra derült fény - Vele folytatott szerelmi viszonyt Ernyey Béla

Mázli

Bár Ernyey élete során több tucat nő szívét meghódította, azért azt még ő sem gondolta, hogy egy Playboy-nyuszi becserkészése akár az életébe is kerülhet. "Több hétig voltunk összezárva egy nagyon intenzív forgatás során, Bonn környékén, és ahogy néha lenni szokott, kicsit jobban melegedtem össze Lillannal, mint az általában főszereplők között szokás. Eddig semmi különös nincs a történetben, hiszen számos olyan esetről tudunk, amelyben hirtelen egymás karjaiba borult a szerelmespárt játszó két színész, de olyan, hogy emiatt az egyik partner életveszélybe kerüljön – hát ez tudomásom szerint eddig ritkán fordult elő a filmezés történetében. – Nem félsz, hogy bármikor lepuffanthat téged egy bérgyilkos? – kérdezte egy aggódó, fiatal asszisztens, aki, mint később kiderült, nemcsak az életemet féltette, hanem a film befejezését is. Történt ugyanis, hogy túláradó érzelmeink nem maradtak titokban, így a második forgatási hét végén már csak a vak nem látta, hogy nemcsak a celluloidon, hanem a magánéletben is egy pár vagyunk. Amiben egy eléggé komoly probléma akadt: rajtam kívül minden stábtag tudta, hogy Lillian már több mint egy éve a Playboy nagyhatalmú tulajdonosával, Hugh Hefnerrel él együtt Los Angeles-ben, aki mozgalmas szerelmi élete ellenére igencsak féltékeny típus. És bár gondolom, hogy Hefner keze is jócskán benne volt abban, hogy barátnője egy európai filmben főszerepet kapjon, de azt biztosan nem vette volna jó néven, hogy hálából felszarvazzák. Így a forgatás utolsó napjait igazi rettegésben töltöttem és még jóval később is többször átfutott az agyamon, hogy érdemes lett volna-e ólmot kapni a fejembe néhány kellemes pásztoróráért"- fogalmazott Ernyey, aki mindenkit megnyugtatott, hogy mint annyiszor, akkor is szerencséje volt és épp bőrrel megúszta az affért.

Leadfotó: Facebook.com/Ernyey-Béla-Hivatalos

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.