Sztárok

Emma Watson és Keira Knightley sem akar vetkőzni

Napjaink egyik legsikeresebb erotikus könyve, A szürke ötven árnyalata most a filmvásznon is meg fog mutatkozni, mely akár már 2014 nyarán látható lesz a mozikban. Azonban nagyon úgy fest, hogy a legtöbb színész nem hajlandó elvállalni a pikáns jeleneteket.

A hatalmas kasszasikert hozó A szürke ötven árnyalata (50 Shades of Grey) című alkotás most a mozivásznon is látható lesz, bár azt eddig is lehetett tudni, hogy a filmesek már régóta gondolkoznak azon, hogy az óriási sikert aratott, igen forró hangulatú regényt megfilmesítik. A hír ráadásul már hivatalos is, melyet az Universal Stúdió jelentett be.

Azonban némi akadályba ütközött az előkészület, hiszen sokan a Harry Potter filmből ismert Emma Watsont tartották esélyesnek, illetve a Karib-tenger kalózai színésznőjét, Keira Knightley-t. Ám mindkét színésznő egyértelműen kijelentette, hogy nem vállalják el a szerepet. Emma még viccelődött is a Twitteren, miszerint igen, vállalja Anastasia Steele szerepét.

„Tulajdonképpen ki hitte el, hogy megcsinálnám az 50 Shades of Greyt? Most komolyan.”

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Természetesen a színésznő nagyon szeretne kilépni abból a szerepből, mely a Harry Potter-filmek után ragadt rá. Inkább keményen dolgozik, mintsem elvállalja az erotikus film főszerepét. Nem is kell aggódni érte, hiszen nemsokára megjelenik új filmje, a The Bling Ring, melyet Sophia Coppola rendezett. Itt csupán melltartóig fog vetkőzni.

Keira Knightly volt a másik színésznő, akit esélyesnek tartottak Anastasia megformálására, azonban Keira egyáltalán nem örült az ötletnek. Amikor megkérdezték tőle, hogy a következő munkája kockázatosabb lesz-e, mint az előzőek, csupán ennyit mondott:

„Nem. Nem a Fifty Shades of Grey lesz. Tudjátok, általában nem szeretek pontos információkat adni semmiről, de most határozottan állíthatom, hogy semmiképpen sem a Fifty Shades of Grey lesz.”

Úgy tűnik, hogy mind Emma, mind pedig Keira pontosan tudja, hogy mit akar és mit nem. Bár Keira nemrég megjelent Chanel-reklámja hagyott maga után némi kivetni valót egyesek számára. Ám sok rajongó nem is érti, hogy mért kérték fel őket, hiszen elmondásuk szerint értelmes színésznők nem vállalnak el ilyen szerepeket.

Egyébként Emma és Keira neve mellett Mila Kunis és Alexis Bledel neve merült fel. Férfiak közül pedig Ryan Gosling, Ian Somerhalder, Bradley Cooper, Alex Pettyfer, Mark Wahlberg, Chace Crawford, Chris Pine, Robert Pattinson vagy Matt Bomer lehetnek az esélyesek Christian Grey megformálására.

Fotó: mariaclaire.com, gizlileylak.blogspot.com

Oldalak

Sztárok
Egészség
Egy egyszerű, mindennapi mozdulat is sokat elárulhat az egészségi állapotunkról: a neurológusok szerint bizonyos apró változások a kéz használatában már a korai szakaszban jelezhetnek idegrendszeri...
Lifestyle
Egy kevésbé ismert, fermentált finomság nemcsak alacsony kalóriatartalma miatt lehet hasznos a fogyókúrában, hanem azért is, mert támogathatja a bélrendszer egészségét és a jóllakottság érzését.
Egészség
Az immunrendszer megfelelő működését nemcsak az alvás, a rendszeres mozgás és a stressz szintje befolyásolja, hanem az is, hogy nap mint nap milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Bár sokan kizárólag...
Lifestyle
A Bika a héten végre nemcsak másokról, hanem magáról is gondoskodni fog. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Elsőre furcsán fog hangzani, de amint megízleled az ital malátás, diós gazdagságát, azonnal a rabjává válsz! Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni, nem véletlenül rajonganak érte!
Lifestyle
A Skorpiónál ma egy beszélgetés során olyan igazság hangozhat el, ami mindent megváltoztat. Olvass tovább!