Sztárok

Láttad már Emma Thompson 22 éves lányát? Gaia édesanyjától örökölte káprázatos szépségét, mindenkit elhomályosít maga körül

Gaia Romilly Wise nem csupán külsőre hasonlít Oscar-díjas édesanyjára, de úgy tűnik, a színészi pályán is követi majd Emma Thompsont.

Remek géneket örökölt világhírű édesanyjától

Eddig kétszer kötötték be a 63 esztendős brit színésznő, Emma Thompson fejét: első férje a világhírű színész-rendező, Kenneth Branagh volt, akivel 1989-ben kötötték össze az életüket, 1995-ben azonban már el is váltak. A kilencvenes évek derekán kapcsolatuk helyrehozhatatlanul megromlott, a szomorú fejlemény pedig depresszióba taszította az Oscar-díjas színésznőt. Amikor már úgy látszott, minden összeomlik körülötte, a sors váratlanul mégis mentőövet dobott a számára: 1995-ben, az Értelem és érzelem című film forgatási munkálatai során ismerkedett meg Greg Wise színész-producerrel, a páros tagjai között pedig nem csupán a filmvásznon, de a való életben is gyorsan tapinthatóvá vált a kémia. Szerelem szövődött közöttük, 2003-ban pedig egybe is keltek, sőt született egy gyermekük is: Gaia Romilly Wise napjainkban 22 esztendős, és le sem tagadhatná, hogy Emma Thompson lánya. A sztárcsemete kivételes szépséggé cseperedett: szinte minden nőtársát árnyékba borítja. Nem hiszed? Tekintsd meg galériánkat, és győződj meg róla a saját szemeddel!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 15 éves Amira Árpa Attila és Tomán Szabina házasságából született. Szülei figyelnek arra, hogy Amira ne szerepeljen sokat, sőt, szinte egyáltalán a nyilvánosság előtt, édesapja most azonban kivételt tett.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Évtizedek óta húzódó kérdés kerül ismét reflektorfénybe: kik működtek együtt a kommunista diktatúra titkosszolgálataival? November 4-től bárki betekinthet az egykori állambiztonsági nyilvántartások...
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.