Elvis Presley ritkán látott lányunokái felcseperedtek: a 16 éves Harper és Finley különleges szépségekként hódítanak

A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!

Elbűvölő teremtések

Elvis Presley-t minden idők egyik legnagyobb és legmeghatározóbb énekeseként tartják számon, akinek hatása a mai napig érezhető a zenei világban – egyedi hangja, illetve megnyerő színpadi jelenléte generációkat inspirált, emellett új korszakot nyitott a popkultúrában, színészként ráadásul a filmiparban is tudott maradandót alkotni. A legendás híresség olyan ikonikus slágereket hagyott az utókorra, mint a Jailhouse Rock, a Can’t Help Falling in Love vagy az Always On My Mind, amelyek ma is örökzöldek, s bár a Rock 'n' Roll királya a gyógyszer- és drogfüggőségének következtében 42 évesen végleg lehunyta a szemét, öröksége máig halhatatlan. Mint ismert, életében csak egyszer házasodott: 1967-ben vette feleségül Priscillát, majd egy esztendővel később megszületett lányuk, Lisa Marie, aki 2023-ban, 54 éves korában távozott az élők sorából szívleállás következtében – halálával nem csupán sikeres zenei karriert hagyott hátra, hanem négy gyermeket is. A néhai énekesnő és dalszerző 1985-ben ismerkedett meg Danny Keough zenésszel a Los Angeles-i Scientology Celebrity Centre-ben – 1988 októberében házasodtak össze, majd 1989-ben megszületett első gyermekük, Riley, akit három évvel később a 2020-ban tragikusan fiatalon elhunyt Benjamin követett. A szülők kapcsolata végül zátonyra futott, s miután hivatalosan is elváltak egymástól, Lisa Marie először Michael Jackson, később Nicolas Cage felesége lett, majd 2006-ban megismerte Michael Lockwoodot, akinek házasságkötésük után ikerlányokat szült – Harper Vivienne és Finley Aaron Love 2008-ban látták meg a napvilágot, mostanra pedig elbűvölő fiatal hölgyekké cseperedtek. A tinédzserek valójában sosem lubickoltak igazán a reflektorfényben, anyjuk halála óta pedig különösen visszahúzódó életet élnek, ám azt tudni lehet, hogy a veszteségükben jelentős támogatást nyújt nekik nagyanyjuk – egy korábbi interjúban Priscilla például arról beszélt, unokái rendkívül felnőttesen, éretten kezelik az őket ért tragédiát. Nos, egy szemfüles fotósnak a közelmúltban sikerült Finley-t lencsevégre kapnia, Harperről pedig a közösségi médiában több friss fotó is fellelhető, így mindenki megcsodálhatja, milyen gyönyörűek és bájosak mindketten:

Elvis és Priscilla Presley egy szem gyermeke, Lisa Marie nem sokkal szülei esküvője után jött világra, s bár az énekes nagyon szerette őt, a kudarcba fulladt házasság után apa és lánya nem sok időt tudott egymással tölteni.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Silver Screen Collection/Getty Images

Forrás: Daily Mail

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sokan nem tudják, de magát a húsvéti főtt tojást nagyon sokáig tudjuk tárolni a hűtőben, de nem mindegy, hogyan tesszük.
Lifestyle
Van két olyan csillagjegy a zodiákusban, akiknek bizony nem kell aggódniuk a pénz miatt az elkövetkezendő hónapokban, ugyanis 2026-ig irigylésre méltóan szerencsésen alakulnak a pénzügyeik.
Lifestyle
A kék szín több dolgot jelképezhet, köztük a békességet, a lojalitást és a nyugalmat. Ugyanakkor meglepő dolgokat árul el annak a személyiségéről, akinek ez a kedvenc színe.
Fashion&Beauty
Ez az időtlen minta tökéletes választás mindenkinek, hiszen egyedi eleganciát kölcsönöz a kezeidnek, és biztosan felkelti mindenki figyelmét.
Lifestyle
Persze nézzük meg a távolabbi kilátások előtt, hogy milyen időjárás fogad minket a húsvét további részében.
Lifestyle
Kevesen ismerik idehaza ezt a teafajtát, pedig a hasi zsír igazi ellenszere, és még a dietetikusok is bátran ajánlják a fogyasztását.