Elhunyt nővére előtt tisztelgett a dalával az X-Faktor versenyzője, Csobot Adéllal pedig kiszúrtak a mentortársai

Csobot Adélt kihívás elé állították

„Megpróbálok a megérzéseimre is figyelni nagyon, a mentortársaim véleményére is és nyilván nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ez egy zenei verseny, ahol nagyon jól kell tudni énekelni, zenélni, pláne hogyha a zenekarokról beszélünk” – mondta Adél egy korábbi közleményben.

Nála, ahogy eddig a TOP befutó a The Harmonies és a The Palace volt, akikkel könnyedén tudott azonosulni. Számára nem is volt kérdés, hogy őket viszi az élő showba.

Így mentortársaira bízta a The Crush és a Beneath My Skin-t sorsét.

Engem nem érdekel Adél kivel tudna együtt dolgozni.”- hangzik el ByeAlex szájából a nagy döntés pillanataiban. A mentorok ezúttal csakugyan nem azt tartották szem előtt, hogy a két zenekar közül ki tetszett jobban Csobot Adélnak és kikkel szeretne dolgozni, hanem olyat választottak, akit szakmailag jobbnak ítéltek, így mentortársukat bedobva a mélyvízbe a Beneath My Skin-t juttatták tovább, akiknek stílusa távol áll Adéltól a saját bevallása szerint.

A mentorok csak úgy dőltek a röhögéstől.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Ismét beindultak a pletykák, hogy milyen lehet Michael Schumacher állapota, miután megjelent egy nyilvános eseményen.
Lifestyle
A téma a mobiltelefonok széleskörű elterjedése óta foglalkoztatja az emberiséget, de vajon mi a teljes igazság? Tényleg agyrákot okozhat a túlzásba vitt mobilhasználat?
Lifestyle