Csodagyereknek tartották, a Broadway sztárja lett a gyönyörű magyar énekesnő

Egy egész világ imádta

Bécsben Márta villámgyorsan igazi sztár lett: mindenki őt akarta hallani, ezért Hamburgban, majd Berlinben is fellépett, ahol filmes karrierje is elkezdődött – és ekkor még mindig csak 15 éves volt. Richard Eichberg filmrendező hívására Londonban forgatott, majd a berlini UFA filmgyárhoz szerződött, Magyarországon pedig azzal tett szert hírnévre, hogy Jávor Pállal együtt ő volt az, aki 1929-ben az első magyar hangosfilmben főszerepet játszhatott. Mindeközben Berlinben 40 zenés filmet forgatott, volt azonban egyetlen kikötése: mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy magyar dal is legyen a repertoárban, ugyanis származását sosem felejtette vagy tagadta le annak ellenére, hogy világhírnévre tett szert. 2006-ban azonban megtörve nyilatkozott: „A filmszerződéseimben benne volt, hogy minden filmbe kell egy magyar dal. Erre soha nem kaptam Magyarországról egy…köszönetről ne beszéljünk, de egy megjegyzést, egy kis elismerést sem” – vallotta az énekesnő arról, mennyire rosszul esett számára, hogy nemes gesztusát senki sem köszönte meg. 1934-ben, 22 évesen aztán a szerelem is beköszöntött az életébe: egy filmforgatáson ismerkedett meg a 10 évvel idősebb lengyel operaénekessel és színésszel, Jan Kiepurával, akivel két év után össze is kötötte életét. Gyakran léptek fel együtt, az ünnepelt sztárpárok közé tartoztak, ám a náci Németország előretörése miatt először Dél-Franciaországba, majd az Egyesült Államokba kellett kivándorolniuk, ami meghozta Eggerth számára az amerikai sikert is.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...
Lifestyle
A "loud budgeting" az a trend, aminek következtében könnyedén és szorongásmentesen meg tudjuk kímélni a pénztárcánkat, és még a barátokkal töltött időről sem kell lemondani!
Fashion&Beauty
Itt az ideje, hogy elcsomagold a szürke és a bézs színű pulóvereidet, ugyanis minden jel arra mutat, hogy véget ért a csendes luxus időszaka, és ismét hódítanak a feltűnő darabok, úgyhogy itt az...
Egészség
A dió igazi őszi termék, ami sokkal egészségesebb, mint azt sokan gondolják.
Sztárok
Lehet sokaknak elég furcsa ez, de Borbás Marcsi elég jóban van az exével.
Egészség
Sokan állandóan vitaminokhoz fordulnak, hogy erősítsék az immunrendszerüket, pedig nem csak ezekre kellene támaszkodni.