Sztárok

Egymásba szerettek Eddie Murphy és Martin Lawrence gyermekei

A két afroamerikai sztár neve immáron nemcsak szakmai téren, de a magánéletben is összekapcsolódik.

Összemelegedtek a sztárcsemeték

Eddie Murphy és Martin Lawrence, a kilencvenes évek közkedvelt afroamerikai nevettetői a mai napig mosolyt csalnak az arcunkra. Igaz, ami igaz, mostanság kevés emlékezetes filmben szerepelnek (pláne nem együtt), de ha újranézzük régi komédiáikat, az még ma is komoly kihívás elé állítja a rekeszizmainkat. A két hollywoodi nagyágyút eddig csak közös szakmai sikereik révén emlegették együtt, de mindez most megváltozott: kiderült, hogy gyermekeik románcban forrtak össze! Murphy 32 esztendős fia, Eric ugyanis elrabolta Lawrence 25 éves lányának, Jasminnek a szívét. A bimbózó románcról a szerelmespár hölgytagja értesítette a nyilvánosságot az Instagram segítségével. Éppen Eric 32. születésnapját ünnepelték, amikor Jasmin ezt a szívhez szóló üzenetet tette ki Insta-oldalára: "Boldog születésnapot, szerelmem! Áldottnak érzem magam, hogy ismerhetlek, hogy szerethetlek és hogy magam mellett tudhatlak!" Eric aztán egy kedves válaszüzenetben köszönte meg a fiatal lány jókívánságait, sőt ő maga is posztolt két fotót az Insta-oldalán, melyeken Jasminnel együtt látható.

Eric Eddie Murphy legidősebb fia, aki a szabadszájú komédiás Paulette McNeely-vel való kapcsolatából született. A 60 esztendős színészlegenda tíz gyermek büszke édesapja, jelenlegi partnerétől, Paige Butchertől egy kislánya és egy kisfia született. Jasmin az 56 éves Martin Lawrence legidősebb fia, aki exfeleségétől, Patricia Southalltól született.

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.