Sztárok

Döbrösi Laura a dzsungelben ismerte meg legijesztőbb barátját – Ezzel a szörnyeteggel kalandozott

Fontos neki Földünk jövője

Már kétéves koromban sírva fakadtam Michael Jackson: Earth Song című videóklipjén, hogy tönkretesszük a bolygót. Aztán egy öko szemléletű iskolába írattak, ahol belénk nevelték a szelektív hulladékgyűjtést, a hulladékcsökkentést és a természet megismerésének fontosságát. Sok aggasztó cikk után a 2018-as Élő Bolygó Jelentés katasztrofális előrejelzéseit olvasva döntöttem el, hogy fel kell hívnom a figyelmet a környezetvédelemre. Ezen belül az egyik legnagyobb tragédia az esőerdők kivágása, égetése. Mivel a világ növény- és állatfajainak hatalmas hányada él itt, gyógyszereink alapanyagai is nagyrészt innen származnak, nagyon vigyázni kellene ezekre a területekre. Csodálatos, mennyi élet jut ott egyetlen négyzetcentiméterre. Mikor ott voltam, ijesztő volt belegondolni, hogy már azzal, hogy csak fújok magamra kettőt a naptejemmel, hány élőlényt károsítok” – mondta el Laura, aki arra is figyelmeztet, hogyha a mindennapos tevékenységeink terhelik a környezetünket, akkor a károsanyag-kibocsátást kompenzálni is fontos. „Így tett például hazánk vezető gyümölcslégyártója, a SIÓ-Eckes is, aki az egész európai vállalatcsoporttal egyetemben idén klímasemleges lett. Ez azt jelenti, hogy a tejes károsanyag-kibocsátásukat ellensúlyozva egy olyan projektet támogatnak a brazíliai Portelben, amelynek keretében évente majdnem 18.000 hektár esőerdő megvédéséhez járulnak hozzá, és segítik a helyi családokat is. Remélem ez a példamutató tevékenység sok nagy céget inspirál majd” - példálózott Laura, aki egyszer az erdőben életveszélyes helyzetbe is került.

Még nincs vége, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: Red Lemon Media

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás