Vilmos elárulta: egészen elragadó, hogyan ápolja Diana emlékét György, Sarolta és Lajos

Követi a nevelési módszereit

Vilmos herceg a következőképpen folytatta a filmben: „Nehéz, mert nyilván Katalin nem ismerte őt, így nem tud olyan részletesen mesélni róla. Én viszont rendszeresen, amikor Györgyöt vagy Saroltát lefektetem, beszélgetek velük róla, és próbálom emlékeztetni őket arra, hogy két nagymamájuk volt, akik fontos szerepet töltöttek be az életükben. Fontos, hogy tudják, ki volt ő, és hogy létezett” – magyarázta a herceg. 2021-ben a Kensington-palota azt is megosztotta a nyilvánossággal, hogy a három gyermek minden évben készít képeslapokat anyák napjára Dianának, így kifejezve iránti szeretetüket és tiszteletüket. Apjuk azonban nem csupán a nagymamáról mesél nekik, hanem egyúttal annak az emlékét is őrzi, hogy Diana hercegnő milyen különleges módon nevelte őt: gyakran követi anyja nevelési módszereit, például olyan nehéz társadalmi témákról is szokott velük beszélgetni. „Amikor nagyon kicsi voltam, anyám elkezdett beszélni nekem a hajléktalanságról – nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy én most a gyerekeimmel beszélek erről, amikor az iskolába visszük őket” – árulta el, hozzátéve, ha a gyerekek nagyobbak lesznek, Vilmos elviszi majd őket hajléktalanszállókba is, ahogy azt Diana is tette vele gyermekkorában.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Forrás: Express

Oldalak

Sztárok
Kiderült, ki bátorította Harry herceget, hogy térjen vissza családjával Angliába. A hírek szerint maga III. Károly király áll a háttérben, aki informálisan ösztönözte fia és Meghan Markle hazatérését...
Sztárok
Kós Hubert magyarázkodni kényszerült, Milák Kristófról tett megjegyzése miatt kapott hideget-meleget. Az úszó most egy amerikai podcastban tisztázta az Európa-bajnokság előtt kirobbant félreértéseket...
Home&Design
Te miket tárolsz a konyhaszekrényed feletti üres térben? Ha te is bajba vagy vele, hogy a szekrények és a mennyezet közötti teret okosan kihasználd, ráadásul úgy, hogy még egy kis egyéniséget és...
Lifestyle
Az iparág, amely néhány éve még a környezettudatos jövő ígéretének tűnt, most saját árnyékával küzd: drága energiával, olcsó ázsiai konkurenciával és olyan szabályozásokkal, amelyek inkább a...
Lifestyle
Íme négy szuper olajos mag, ami ragyogóvá teszi a bőrt és megerősíti a hajat: nemcsak finomak, de igazi szépítőszerek.
Fashion&Beauty
A ruha nem csupán anyag és szabásvonal, hanem a belső világunk lenyomata. Hogy miként kapcsolódik az öltözködés az önazonossághoz, az önbizalomhoz és az életünk nagy fordulópontjaihoz? Ezeket a...