Sztárok

Demcsák Zsuzsa súlyos betegséggel küzdött, teljesen összeomlott

Beoltatta magát és kislányát is

A HPV-fertőzés

"A Humán Papillóma Vírus (a továbbiakban HPV) az egyik leggyakoribb rettegést keltő melléklelete a rákszűrő vizsgálatoknak. A HPV rendkívül elterjedt kórokozó, mely rendellenes sejtosztódást, sejtburjánzást okozhat a szervezet laphám-felületein, a kezeken, lábakon, a hangszalagon, a szájüregben és a nemi szerveken." - írja a hazipatika.com

Demcsák Zsuzsa nemrég részt vett egy nyilvános kerekasztal-beszélgetésen, ahol a HPV elleni védőoltás fontosságára szerették volna felhívni a figyelmet a szervezők. A műsorvezető elmondta, saját magát és kislányát is beoltatta.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

"Mi rettentően őszintén beszélünk egymással otthon. Véleményem szerint mindig olyan szinten kell válaszolni egy gyermek kérdésére, ahogyan épp ő kérdez. Nem tartottam megbeszélés tárgyának, hogy beadjam Tamarának a HPV elleni védőoltást. Azt gondolom, hogy ha meg tudunk tenni valamit önmagunkért, akkor tegyük meg. Én már felnőtt voltam, amikor beadattam magamnak, pedig akkor még egy háromfázisos oltásról volt szó. Akkor azt gondoltam, hogy ennyit megtehetek a saját magam védelmmért, főleg úgy, hogy ott álltam a ráknak a kapujában. Szerencsére sikerült meggyógyulnom. De azóta is kezelésekre és ellenőrzésekre járok" - mondta Zsuzsa.

"Ki akarom vizsgáltatni!" - Szabó Zsófi aggódik férje egészségéért

Szabó Zsófi komolyan aggódik.

Leadfotó: facebook.com/demcsakzsuzsa

Oldalak

Sztárok
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...