Megtörte a csendet Dárdai Blanka: először szólalt meg az őt ért támadások kapcsán az énekesnő

Párkapcsolata miatt érték őt a támadások

„Ez viszont csak addig a pontig igaz, amíg nem kerülsz a bulvármédia látóterébe. Mára megtanultam, néha meg kell várni, hogy a vihar elcsituljon, értelmetlen szembemenni a hullámokkal. A legnagyobb hullámban nem szabad megosztani, hogy éppen merre tart az életed” – fejtette ki az interjúban az énekesnő, és arra a kérdésre is őszintén válaszol, hogy volt-e olyan pont, amikor komolyan úgy érezte nem bírja tovább. „Az egyetlen szerencsém az elmúlt hónapok történéseiben a rendkívüli strapabírásom. Fizikálisan és lelkileg is magas a fájdalomküszöböm, egyébként pedig egy percig sem érzem úgy, hogy bármiért is magyarázkodnom kellene” – árulta el, és arra is reflektált, hogy miért ítélkeznek vajon az emberek, ha fény derül egy ismert pár kapcsolatára. „Én kétfajta embert látok a kommentszekcióban. Az egyik csoportot egyáltalán nem érdekli, mi zajlik a magánéletem körül, a másik kategória viszont nem kímél a trágár, minősíthetetlen megjegyzésektől. Be kellett látnom, bármit csinálok, nem tudok védekezni ellenük, el kellett fogadnom, hogy ez is hozzátartozik a közszereplői léthez.” A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Hónapok óta mentek a találgatások, hogy mi lehet L.L. Junior és a fiatal énekesnő, Dárdai Blanka között, ennek azonban most vége, hiszen tisztázták soraikat.

Leadfotó: Facebook/dardaiblanka

Oldalak

Egészség
Azt már eddig is mondták a szakértők, hogy nem érdemes túlzsúfolni a hálószobát, ha normálisan szeretetnénk aludni.
Lifestyle
Az Oroszlán jókedve ma másokra is átragadhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Home&Design
A WC-tisztítók, valamint illatosítók is elég drágák, így megéri kísérletezni, hogy otthon rakjuk össze.
Lifestyle
A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár...
Lifestyle
Még mindig őrülten népszerű strandkaja a hekk, de van olyan eset, amikor nem szabadna megenni.
Sztárok
Pamela Anderson tényleg pánikba is esett kicsit, hogy egy ekkora világsztár akar vele dolgozni.