Sztárok

Így búcsúznak a hazai hírességek Damu Rolandtól

47 éves korában elhunyt Damu Roland színész – halálhíre megrázta az egész országot, köztük a sztárvilágot is, akik megható sorokkal búcsúznak a Jóban Rosszban egykori szereplőjétől.

Gyász

Szomorú napra ébredt ma az ország: kiderült, hogy december 27-re virradó éjjel a súlyos állapotban lévő Damu Roland örökre lehunyta a szemét a kórházban, ahol majd egy hónapja ápolták őt. Ahogyan korábban állapotáról is egy régi barátja számolt be Damu közösségi oldalán, úgy halálhírét is ő közölte az emberekkel: „Megrendülten tudatom, hogy ma éjjel Damu Roland elhalálozott. Nincsenek szavak, marad a csend. Roli a szívünkben örökre velünk maradsz” – írta a színész profilképe alá az ismerős. Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a Jóban Rosszban című sorozat korábbi sztárja még december elején került kórházba, ahol kritikus állapotban feküdt már egy ideje, méghozzá mélyaltatásban. Az előbb említett ismerőse szerint koronavírusfertőzés okozta a bajt: a színész még azelőtt elkapta a vírust, hogy felvette volna a harmadik oltást, amit az állapota miatt már nem tudtak neki beadni. Később aztán Damut műtüdőre is kötötték, ekkor még mindenki bizakodott állapotának javulásában, azonban az eljárás sem mentette meg az életét – az egész ország gyászolja a 47 éves színészt, köztük több híresség is megemlékezett róla.

A Jóban Rosszban stábja a következő sorokkal búcsúzott a Várnagy Elődöt alakító színésztől: „Búcsúzunk Damu Rolandtól, aki sok éven keresztül a sorozat meghatározó szereplője volt. Nyugodjék békében”.
Kattints a további képekért!

Domján Edit épp karácsony másnapján döntött úgy, hogy nem akar tovább élni – saját kezével vetett véget életének 49 évvel ezelőtt, december 26-án.

Leadfotó: Facebook/recepteklapja

Oldalak

Sztárok
Utazás
Egy friss felmérés szerint a Z generáció nőinek több mint fele fontolóra venné, hogy egyedül utazzon külföldre.
Egészség
A listán rajta vannak az agyoncukrozott gabonafélék, de sok más termék is, amit alapból imádunk. Megmutatjuk, hogyan nem kellene étkezned a nap kezdetekor.
Sztárok
Bátran kimondhatjuk, hogy a rappert nehéz féken tartani. Kanye West most újra bunyózott hirtelen felindulásból.