Gyönyörű nő volt fiatalon Dajka Margit: egy híres magyar író is csapta neki a szelet, a színésznő azonban nem kért belőle

Dajka Margitért rajongtak a férfiak, ami nem is csoda, hiszen a színésznő meseszép volt fiatalkorában – senki sem lepődött tehát meg, amikor kiderült, hogy még magát Móricz Zsigmondot is megihlette a művésznő, aki azonban nem viszonozta az író érzéseit.

Kikosarazta Móriczot

Dajka Margit Kossuth-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész szakmájában gyakorlatilag mindent elért, amit csak lehetett: már kilencéves korában színpadon szerepelt szülővárosában, Nagyváradon, kamaszkorában pedig Kolozsváron tanulta meg a színészkedés mesterségét, annak minden fortélyával együtt Hetényi Dömény Elemér színiiskolájában. Nem csoda tehát, hogy már 15 éves korában szerződtette őt a nagyváradi színház, 1927-ben pedig Magyarországon is megismerték a nevét Horváth Árpádnak köszönhetően, aki Hódmezővásárhelyre hívta vendégszerepelni az akkor még kezdő színésznőt, akiből az évek alatt az egyik legsikeresebb művész vált. Dajka idehaza a Két lány az utcán című darabban aratta első nagy sikerét, ami után már nem volt visszaút: gyakorlatilag minden nagyobb színházban játszott, és minden szerepben remekül helyt állt, legyen az naiva, szubrett, drámai hősnő vagy éppen anyaszínésznő. A tragikus színdarabok mellett tehát a komédiákban is fantasztikusan szerepelt, bárkit is kellett eljátszania, Dajka nem okozott a nézőknek csalódást, ez emelte őt olyan nagyságokig, amire más színésznők csak vágytak. Margit azonban magánéletében már kevésbé volt szerencsés: bár négyszer ment férjhez, az igazi boldogságot sosem találta meg, pedig még Móricz Zsigmond is csapta neki a szelet egy ideig. Galériánkban mutatjuk, milyen gyönyörű nő volt Dajka Margit fiatalon!

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Annabelle Belmondo igazi természetes szépség, aki mosolyával és igéző szemeivel rendre megbabonázza az embereket.

Leadfotó: Fortepan / Hunyady József

Oldalak

Fashion&Beauty
Kaia Gerber olyan elegáns és trendi műszőrme kabátban lépett utcára, hogy egyből kedvünk támadt beszerezni egy hasonlót.
Lifestyle
Eddig nem igazán volt tisztázva, hogy használhatunk-e más, pakolásra alkalmas eszközt a hivatalos bevásárlókosár, vagy kocsi helyett.
Christmas
Ahogy a decemberi fények lassan felgyúlnak a városokban, és a karácsonyi illatok átjárják az utcákat, az utazók szívét egyre inkább a világ legvarázslatosabb ünnepi úti céljai vonzzák. A Travel and...
Lifestyle
Újítást kapnak a Meta platformjai, mivel a cég végre rájött, hogy rengetegen ütköznek problémákba a használat közben.
Sztárok
A kincsvadász Fejes Tamás egy gyerekkori emléket idézett fel a TV2 műsorában.
Egészség
Sokan azért pucolják meg a gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy elkerüljék a koszt, a vegyszermaradványokat, vagy mert egyszerűbbnek tűnik így a fogyasztás, ám nem is sejtik, hogy épp a hámozással dobják...