Sztárok

Gólyahír! Hatodszorra is apa lesz a közkedvelt magyar zenész

Legidősebb gyermeke már a harminchoz közelít

Czutor Zoltán Kilián Zsanett előtt Garab Ildikó házastársa volt, és eddig hat gyermeke született. 1992-ben jött világra elsőszülött gyermeke, Levente, aki ma már 29 esztendős. 1995-ben született meg első lánya, Szonja, ő 26 éves. 2002-ben őt követte a ma már 19 esztendős Győző, aztán a család 2012-ben Simon Zsigmonddal, majd 2016-ban Miksa Nándorral bővült.

Czutor már a nyolcvanas évek hajnalán zenekart alapított, de a magyar zenei szcénába valójában a rendszerváltás tájékán robbant be, méghozzá a Nyest nevű zenekar frontembereként. 1997-ben egy évet tölt Los Angelesben, ahol hangszerelőként, stúdiózenészként, énekesként dolgozott. 2005-ben alapította meg Belmondo nevű zenekarát, melynek a mai napig frontembere - az együttesben egyszerre tevékenykedik énekesként, zeneszerzőként és szövegíróként. Sokszínűségére jellemző, hogy mindemellett újságíróként és tanárként is kipróbálta már magát. Több mint 15 albuma jelent meg az elmúlt évtizedekben.

Olyasmibe vágja a fejszéjét a Barátok közt egykori sztárja, amivel eddig sosem kísérletezett.

Leadfotó: facebook.com/werkstilusakademia

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.