Újabb magyar előadók kapták el a koronavírust: Curtis is köztük van

A két előadó a koronavírus-fertőzés miatt mondott le egy fontos fellépést.

Itt a negyedik hullám

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Javában zajlik hazánkban a koronavírus-járvány negyedik hulláma, emiatt a kormány újabb egészségügyi óvintézkedések bevezetéséről döntött nemrég. November 1-jétől ismét kötelező a szájat és orrot eltakaró szájmaszk viselése a tömegközlekedési eszközön, a november 20-tól érvénybe lépett szigorítások alapján pedig már a zárt terekben is, emellett az egészségügyben kötelezővé teszik a harmadik oltás felvételét, valamint az 500 főnél nagyobb rendezvények csak védettségi igazolvánnyal látogathatók. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerint december második hetében tetőzhet a koronavírus-járvány negyedik hulláma Magyarországon. A hétvégi összesített adatok alapján az elmúlt három nap alatt 16 017 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 455, többségében idős, krónikus beteg. A járvány egyre több embert fertőz meg itthon, ez alól pedig a hírességek sem kivételek. Nemrég jött a lesújtó hír, hogy Kóbor János november 9-én koronavírus-fertőzéssel került kórházba, de állapotával kapcsolatosan sokáig nem jelentek meg konkrét részletek a hazai sajtóban, ugyanis a felesége fenntartotta a hírzárlatot. Múlt héten kiderült, hogy bekövetkezett, amitől az egész ország félt: az Omega együttes a hivatalos Facebook oldalán tudatta a szomorú hírt, hogy a rockóriás a koronavírus és annak következményei miatt életét vesztette. De nem csak Kóbor Jánost érte el a fertőzés: mint írtuk, Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász intenzív osztályra került, jelenleg is lélegeztetőgépen ápolják. Most pedig kiderült, hogy Curtis és Kollányi Zsuzsi is elkapták a fertőzést.

Olvass tovább, még nincs vége!

Oldalak

Lifestyle
Kedden is még a déli mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, aztán jön a fordulat.
Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.