Curtis exe megtörte a csendet: így érezte magát Kriszti a szakítás után

Meszimerisz Krisztinának egy évig tartott, mire lelkileg helyre tudta magát tenni Széki Attilával, azaz Curtisel való szakítása után.

Derült égből villámcsapásként érte, hogy egyedülálló anya lett

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Curtis még 2019 májusában közölte rajongóival, hogy összekötötte életét Krisztivel, azonban alig egy év házasság után az örömhírt egy szomorú követte, ugyanis bejelentették, hogy közös gyermekük érdekeit is szem előtt tartva külön utakon folytatják. Curtis akkor egy meglehetősen hosszú közleményben részletezte a válás okait, azt azonban már akkor is hangsúlyozta, hogy nem kívánhatna jobb édesanyát kisfiának, így a béke megmaradt közöttük, a komoly döntést pedig együtt hozták meg. A válás oka az volt, hogy elmúlt a szerelem, akkor még nem volt harmadik személy a képben – azóta viszont Curtis boldog párkapcsolatban él Barnai Judit válogatott kosárlabdázóval, így számára a továbblépés könnyebb volt, mint Krisztinek. Az egyedülálló édesanya most egy évvel a szétválásuk után megtörte a csendet, és őszintén beszélt arról, hogyan élte meg a szakítást, és hogy érezte magát akkor, valamint jelenleg lelkileg.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...