Sztárok

Megrendítő szavakkal búcsúztak Csűrös Karolától a Szomszédok sztárjai

Ábel Anita, Pásztor Erzsi és Németh Kristóf is búcsút vett a teleregény egyik meghatározó szereplőjétől, a 85 esztendős korában elhunyt Csűrös Karolától.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Örökre elaludt a népszerű színésznő

85 esztendős korában elhunyt Csűrös Karola magyar színművésznő, akit a nagyközönség a Szomszédok című teleregény Etusaként zárt a szívébe. Csűrös 1987-től 1999-ig szerepelt a szériában: az alapszereplők egyike volt, akinek szállóigéi, humoros, bájos vagy épp megható sorozatbéli jelenetei idővel mémmé nemesedtek, és még ma is gyakran felidézhetők a különböző videomegosztó portálok segítségével.

A színművésznőtől szerda délben, egy megható közleményben búcsúzott a Madách Színház (melynek hajdani, legendás társulatát Csűrös Karola hosszú éveken át erősítette), de a közismert riporter, Vujity Tvrtko is megrendülten, meleg szavak kíséretében köszönt el tőle.

Természetesen a Szomszédok egykori szereplőit is lesújtotta a váratlan halálhír. Ők már csak azért is közel álltak Csűrös Karolához, mert több mint egy évtizeden át közösen forgattak vele, valamint a sorozat szülőatyjával, a színésznő néhai férjével, Horváth Ádám tévérendezővel.

Lapozz, tudd meg, hogyan köszöntek el a színésznőtől a Szomszédok sztárjai!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...