Sztárok

41 évesen özvegyült meg, s később sosem gyúlt lángra a szíve: egész életében csak egy férfit szeretett Csomós Mari, a Nemzet Színésze

A szakmájában halmozta az impozáns sikereket, a magánéletében azonban már nem volt ennyire szerencsés a napokban elhunyt Csomós Mari.

Mindent elért a szakmájában

Ismét gyászol a magyar színházi világ: november 18-án, szombaton, nyolcvanéves korában elhunyt Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A honi színjátszás és filmművészet legendáját, akit 2017-ben választottak a Nemzet Színészeinek előkelő sorába (nem sokkal azután, hogy a megtisztelő címet korábban birtokló Berek Kati elhunyt), nem csupán a publikum imádta, de a szakmán belül is rengetegen tisztelték és szerették. Kétségtelen tény, hogy a pályáján Csomós Marit sosem kerülték el a sikerek: a világot jelentő deszkákon Szophoklész, Shakespeare, Madách, Molnár Ferenc, García Lorca, Pirandello darabjaiban brillírozott, a nagyvásznon pedig Fábri Zoltán, Szabó István, Jancsó Miklós és Kovács András filmjeiben láthattuk. Ugyanakkor ez csupán az érem egyik oldala: a magánéletében Csomós Marit megannyi tragédia sújtotta. Olvass tovább, cikkünk a galériában folytatódik!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A gyönyörű magyar primadonna és a népszerű kabarészínész szerelme igazán irigylésre méltónak számított már az ő korukban is, de a mai napig sokan emlegetik Gózon Gyula és Berky Lili kivételesen különleges kapcsolatát, ami nem véletlen.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.